Leclerc: Tisztában vagyunk azzal, hogy nem mi vagyunk a favoritok

Charles Leclerc, a Ferrari monacói sztárversenyzője versenyzője a videós interjújában többek között arról beszélt, hogy nem gondolja, hogy sokat változtak volna az erőviszonyok a tesztekhez képest.

Charles Leclerc, Ferrari in the Ferrari SF90

Simon Galloway / Motorsport Images

Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője valódi Forma-1-es versenyek hiányában az F1 hivatalos virtuális versenyein vesz részt, ahol meglehetősen jól megy neki: két verseny, két győzelem, két pole-pozíció.

A monacói tehetség elmondta, hogy szeretne idén legalább 12 versenyt, és nagyon furcsa lesz újra valódi versenyeken részt venni, de már várja, hogy újra versenyezhessen.

Mi lehet a versenyek minimális száma a Forma-1-es bajnokságban?

„Nem tudom. Legalább 12-13 versenyen szeretnék részt venni ahhoz, hogy ez egy szignifikáns bajnokság legyen, ha kevesebb lenne, az meglehetősen nehéz helyzetet eredményezne. De ettől függetlenül szerintem ha 12 versenynél kevesebb is lenne, az is lenne, mint a semmi.”

„Szóval minél több, annál jobb, de igen, kiváló lenne, ha megpróbálnánk 12 versenyen részt venni ebben a szezonban.”

A rövidebb világbajnokság segítene téged vagy inkább hátráltatna?

Még több F1 hír:

„Nos, ez nehéz kérdés, mivel még egy időmérőn sem vettünk részt, így csak a tesztekre gondolhatunk vissza. Teljesen őszintén mondva, nem volt egyszerű a tesztünk. Szóval igen, továbbra is várnunk kell, aztán majd meglátjuk.”

„Nem gondolom, hogy az egész szituáció sokat változtatna azon az erősorrenden, amit a tesztek után láthattunk. Szóval jelenleg nem mi vagyunk a favoritok, és ezzel tisztában is vagyunk. De várnunk kell, aztán majd meglátjuk. De remélhetőleg minél előrébb tudunk majd végezni a pontversenyben.”

Hogyan fogjátok érezni magatokat az idei első versenyen?

„Nagyon furcsa lesz. Úgy értem ezt, hogy szerintem minden versenyző számára ez lesz az első alkalom, hogy ennyi időt hagy ki két verseny között. És aztán rögtön jönni fog az első, a második, majd a harmadik szabadedzés, aztán az időmérő és a verseny.”

„Szóval azt gondolom, hogy ez nagyon-nagyon trükkös lesz. De igen, egyértelműen várom már ezt a pillanatot, és talán egy kicsit fel fogja kavarni az állóvizet a versenyzők számára, és máshogy kell alkalmazkodnunk, mivel sok ideig nem ülhettünk autóba. De talán nem így lesz. Ez majd idővel kiderül, de nagyon várom már, hogy újra versenyezhessünk.”

Charles Leclerc, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull Racing

Charles Leclerc, Ferrari, Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotó készítője: Erik Junius

Mit gondolsz a szurkolók nélküli nagydíjról?

„Egyértelmű, hogy nem olyan érzés, mint egy normál versenyen részt venni, ugyanis egy normál versenyhétvégén valóban érzed a szurkolók támogatását. És látod őket a lelátókon. Hallod őket, és ez akkor is felvidít téged, amikor rosszabb időszakod van, akkor pedig még inkább, amikor jól érzed magad, mert veled örülnek.”

„Szóval nagyon más lenne, de egyértelműen azt gondolom, hogy a semminél még ez is jobb lenne. Tehát ha mindenki szempontjából biztonságosan meg tudnánk oldani a dolgot, akkor szerintem jó lenne így indítani a szezont, és így először az otthon lévő embereket szórakoztathatnánk. És nyilvánvalóan ez abban is segítene, hogy újra visszaülhetnénk az autóba, ami már nagyon hiányzik. De ismétlem, a biztonságnak kell prioritást élveznie.”

Mit hallottál a versenynaptárról és a jelenlegi menetrend megváltoztatásáról?

„Nos, szerintem sajnos meg kell változtatnunk a menetrendet, mivel nyilvánvalóan a szezon egy pontján egyértelműen lesznek versenyek. Vannak versenyek, amiket már töröltek, és valószínűleg lesznek versenyek, amelyet még elhalasztanak. Tehát igen, a teljes naptár átalakulhat.”

„Emiatt alternatívákon kell gondolkoznunk. És igen, ugyanazt hallottam, amit ti is. Még semmi sem hivatalos, és valószínűleg én is olvastam a cikkeket, amiket írtatok az interneten. Tehát most én is várok a hivatalos megerősítésre. És azt gondolom, hogy továbbra is kérdéses mindenki számára, hogy mikor indulhat újra a szezon.”

 

A következő videós összeállításban Ayrton Senna F1-es autóit nézhetjük meg közelebbről. Különlegesebbnél különlegesebb gépek, amik közül párral a brazil csodákra volt képes, a Toleman volánja mögött is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Racing Point vezetője szerint versenyezhettek volna Ausztráliában
Következő cikk Néhány F1-es csapatnak előre pénzt adott a Liberty

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország