Leclerc-t nem érdekli a sztárság

Az F1-ben 2018-ban bemutatkozó Charles Leclerc első szezonja után rögtön a Ferrarihoz igazolt. A monacói szerint legnagyobb kritikusa saját maga, az általa elkövetett hibákból pedig mindig igyekszik tanulni.

Charles Leclerc, Ferrari SF71H

Ferrari

Már többször is láttuk, hogy Charles Leclerc keményen ostorozza magát, ha súlyos hibát vét: a 2019-es Azerbajdzsáni Nagydíj időmérőjén és a tavalyi Török Nagydíj után is negatív jelzőkkel illette önmagát.

Leclerc szerint minden hiba egyben lehetőség is arra, hogy tovább fejlődjön. A Ferrari versenyzője az Armani számára készített videóban beszélt önmagáról.

Még több F1 hír:

„Nem foglalkozom túl sokat a múlttal. A hibákra pozitív dologként tekintek, általuk ugyanis tovább fejlődhetek.”

A kétszeres futamgyőztes jelenleg 2024 végéig rendelkezik érvényes szerződéssel. Sokan úgy vélik, Leclerc a jövő egyik világbajnoka, a monacói a pályán kívül azonban nem szereti felhívni magára a figyelmet.

„Természetemnél fogva eléggé türelmetlen vagyok, de az évek múlásával ebben is fejlődtem” – mondta.

„Szeretek mindenben precíz lenni, különösen, ami a munkával kapcsolatos teendőket illeti. Mindig én hoztam meg pályafutásom legfontosabb döntéseit, persze azok segítségével, akikben a leginkább bízom.”

„Nem tudnék egyik pillanatról a másikra showmanné változni. Nem szeretnék más lenni, mint aki vagyok.”

Leclerc az idei szezonban Carlos Sainz személyében új csapattársat kap a Ferrarinál.

Seidl óvatos világbajnoki esélyeikkel kapcsolatban 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Mercedes izgatottan várja, versenyképesek maradnak-e idén
Következő cikk Williams: ez a két dolog volt az „utolsó szög a koporsónkba”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország