Forma-1 Brazil Nagydíj

Leclerc-t „idegesíti”, hogy folytatódott a 2023-as balszerencséje

Charles Leclerc elismerte, hogy ideges és frusztrált volt a 2023-as Brazil Nagydíjon, mert érzése szerint nem tud megszabadulni az idén őt övező balszerencsétől.

Charles Leclerc, Ferrari SF-23

A Ferrari versenyzője a felvezető körön szenvedett el motor- és hidraulikai hibát, melyet egy elektronikai probléma váltott ki. A 6-os kanyarnál egyszerűen a gumifalba csúszott, és kis idő múlva ugyan ki tudott kecmeregni onnan, nem volt már számára folytatás.

Ez a mostani csalódást keltő verseny pedig számos hasonló esetet követett, miközben idén még nem tudott futamot nyerni. Már a baleset után is arról rádiózott csapatának, hogy mennyire balszerencsés. „Talán csak a pillanat hevében mondtam, de rendkívül frusztrált voltam” – mondta a Motorsport.com-nak a történtekről.

„Azért idegesít ez ennyire, mert különösen az év második felében már megtaláltam az önbizalmam az autóban, a második helyről indulsz, mindent feláldozol a vasárnapi versenyért, de csak hat kanyarig jutsz. Szóval ezért is vagyok ennyire frusztrált. Persze tovább kell lépnem, és az utolsó két versenyre kell koncentrálnom, mert ez a legjobb, amit versenyzőként tehetek.”

„Persze azért idegesítő, hogy olyan sok lehetőség veszett el a szezon során. Csak remélem, hogy még a mostani verseny után is harcban leszünk a konstruktőri második helyért. Ez az egyetlen motivációm az év hátralévő részére, mert a többi már nem annyira izgalmas.”

Leclerc a Ferrarinál azért részben már hozzászokott a csalódásokhoz, így igyekszik minél hamarabb túllépni ezen is, miközben annak legalább örülhet, hogy nem egy olyan idényben jött ez a probléma, ahol mondjuk a bajnoki címért harcol.

„Vannak olyan évek, amikor több gondod van, de vannak olyanok is, ahol kevesebb. Inkább jöjjenek elő most ezek a nehézségek, mint egy olyan idényben, amikor a bajnokságért harcolok. Ezt elmondva persze jobb lenne, ha egyáltalán nem történnének ilyen gondok, és ki kell vizsgálnunk ezt a problémát, hogy ne fordulhasson elő újra.”

Sergio Perez és Fernando Alonso csatája volt talán a futam fénypontja, a mexikói pedig elismerően nyilatkozott kollégájáról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme, az F1-es pontverseny állása a Brazil Nagydíj után!
Következő cikk Érdekes Perez-pletykát osztott meg a Sky Sports F1-es kommentátora

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország