Leclerc-t a tankolásos korszakra emlékeztette a sprintverseny

Charles Leclerc elmondta, hogy neki „tetszik” a Forma–1 új sprintfutamos formátuma, és élvezte, hogy a 17 kör során folyamatosan nyomhatta a gázt, mert nem igazán kellett spórolnia semmivel.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Ferrari pilótája felfedte, hogy mivel kevesebb üzemanyaggal vágtak neki a viadalnak, és emiatt az autók is mozgékonyabbak voltak, őt ez a sport tankolós korszakára emlékeztette, amikor a pilóták a kiállások között igazán nyomhatták.

Leclerc a negyedik helyre kvalifikálta magát, és ezt a helyezést meg is tudta tartani, miután Fernando Alonso némileg segített neki feltartani a gyorsabb McLareneket, így ők nem jelentettek veszélyt a monacóira, aki ma is a negyedik helyről várja a rajtot.

„Ez egy komoly különbség” – kezdte Leclerc, amikor a Motorsport.com arról kérdezte, hogy milyen érzés volt könnyebb autóval versenyezni. „Nagyon jó volt így menni. Én ezeket a körülményeket preferálom, mert arra emlékeztet, amikor még lehetett tankolni a versenyen, és így az abroncsok is jobban bírják.”

Még több F1 hír:

„Sajnos általában nem ahhoz vagyunk szokva, hogy 17 kört megyünk padlógázzal, ezért is volt ilyen jó érzés.” Leclerc gondolatait egyébként a győztes, Max Verstappen is osztotta. „Az elején tényleg remek volt, mert kevesebb üzemanyaggal indultunk.”

„Így az autók persze gyorsabbak, és mi ezt szeretjük. Ez tehát élvezetesebb volt, mint amikor nehéz kocsival kell mennünk, mert olyankor minden olyan lassú, szóval én tényleg élveztem.” A Ferrari versenyzője még azt is pozitívnak találta, hogy az új formátum révén a péntekek is nagyobb kihívást jelentenek az egyetlen szabadedzés miatt.

„Őszintén szólva nekem nagyon bejött. Egyelőre nekem nincs ellenvetésem, mert ugyan lehetnek olyan sprintfutamok, amikor nincs sok akció, de legalább így minden nap izgalmas. Általában eléggé unatkozom az autóban péntekenként, de tegnap kicsivel jobb volt, mert az FP1-en egyből kimentünk és nyomtuk neki.”

 

„Szerintem sokat dob a helyzeten, hogy már pénteken időmérő van” – méltatta a megújult formátumot a ferraris, aki arról is beszélt még csütörtökön, hogy érzése szerint mindez a kezükre is játszhat, mivel ők általában már majdnem optimális beállításokkal szoktak érkezni a helyszínre.

„Ez jól szokott nekünk menni. Igazából pénteken az edzéstől az időmérőig nem is változtattam semmit az autón, és minden rendben volt vele, ezért is mondtam korábban, hogy szerintem ezt kihasználhatjuk.”

Leclerc a pozitívumok ellenére azért még nem szeretné elkapkodni a végső ítéletét a sprintkvalifikációval kapcsolatban. Amikor megkérdezték, hogy hányszor kellene 2022-ben használni ezt a lebonyolítást, ő így felelt: „Nem tudom. Még túl korai lenne erről dönteni, mert még csak egyet teljesítettünk, és még a főverseny sem ment le.”

„Még meg kell nézzük a többi pályát is, hogy van-e értelme növelni a számot vagy sem. Szóval várjunk még vele” – hangzott a Ferrari pilótájának véleménye.

Így fest a Brit Nagydíj rajtrácsa

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton szerint csak jó stratégiával győzhetik le Verstappent
Következő cikk Marko visszaszólt Wolffnak: „Üdvözlöm a birodalmat!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország