Leclerc szerint "nehéz lesz" az Osztrák Nagydíj, de "keményen fognak dolgozni"

A monacói versenyző szerint nem szabad elfelejteniük, hogy a barcelonai tesztek nem voltak a legideálisabbak számukra, muszáj két lábbal a földön maradniuk az Osztrák Nagydíj előtt.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Ferrari

A Forma-1 a koronavírus-járvány miatt három hónappal meghosszabbított szünetet követően a vasárnapi újdonsült szezonnyitóval, az Osztrák Nagydíjjal végre megkezdi a 2020-as szezont, így láthatjuk, mire képes többek között a Ferrari.

A szezon előtti tesztek alapján a vörösök idén feláldoztak valamennyit tavalyi brutális végsebességükből, hogy idén a lassú és közepes tempójú kanyarokra koncentráljanak. A barcelonai teszteredmények azonban, ahogy Charles Leclerc rámutatott a szezonnyitó előtt, nem teljesen pozitívak:

„Az idei Osztrák Nagydíj nehéz lesz. Nem szabad, hogy elszálljunk magunktól, nem felejthetjük el, hogy igen döcögős volt a barcelonai téli tesztünk. Keményen fogunk küzdeni, és meglátjuk, ez mire lesz elég.” – magyarázta a monacói versenyző.

Még több F1 hír:

A tavalyi Osztrák Nagydíj, ha nem is a legjobb okból, de emlékezetesnek bizonyult a fiatal pilóta számára, hiszen nem sokon múlt, hogy itt ünnepelje első forma-1-es futamgyőzelmét, azonban a rohamtempóban érkező Max Verstappen vitatott manővere után végül be kellett érnie a második hellyel:

„Röviden: nem szívesen emlékszem vissza a tavalyi futamra, mert a győzelem esélye elszállt pár körrel a verseny vége előtt. Nagyon sokat tanultam abból az esetből és megváltoztattam a vezetési stílusomat, igyekszek agresszívabb lenni. Ennek ellenére nem hiszem, hogy ha agresszívabb vagyok, akkor nyertünk volna, nem voltunk elég gyorsak.”


Egy újabb videós anyag a 2020-as F1-es szezonra tervezett Ferrariról, ami az SF1000 nevet kapta, készülvén az 1000. startra, mely egy nagyon fontos eseménye lesz az olaszoknak. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Herbert nem Alonsót választaná a Renault helyében 2021-re
Következő cikk Brundle: Hiába Max teljesítménye, szerintem mindenki a Mercedesre fogadna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország