Leclerc szerint nagyot fejlődött a Ferrari az adatelemzés terén

A monacói úgy véli, részben ennek köszönhető, hogy nagyszerűen sikerült az F1-75 megtervezése és kialakítása és abban reménykedik, a további fejlesztésekkel megtarthatják vezető pozíciójukat.

Pole man Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Nemcsak a Ferrari, hanem Charles Leclerc számára is remekül indult a 2022-es Forma-1-es szezon. A monacói a szezon első három futamából kettőt is megnyert és már most magabiztos előnnyel vezeti a világbajnoki pontversenyt.

A maranellóiaknál hosszú böjt ért véget, hiszen az elmúlt években csak álmodozhattak arról, hogy minden hétvégén futamgyőzelemért harcoljanak, de egyelőre úgy tűnik, a vörösök az a csapat, akiket le kell győzni a végső sikerért.

Persze, a szezon minden korábbinál hosszabb és még rengeteg, szám szerint húsz versenyhétvége van hátra, így az erőviszonyok még változhatnak. Emiatt különös hangsúlyt kap a fejlesztési verseny, amely később a világbajnoki címről is dönthet.

Még több F1 hír:

A Ferrari hosszú évek óta nem vett részt ehhez hasonló csatában, 2018-ban pedig a saját bőrén tapasztalta meg, milyen az, amikor egy rivális (a Mercedes) állva hagyja őket a szezon második felében.

Leclerc korábban arról beszélt, tart egy kissé attól, hogy a Red Bull beelőzi őket a fejlesztési csatában, ugyanakkor bízik a csapatban, amelyik megalkotta az idei szezonban eddig igazán jól muzsikáló konstrukciót.

A monacói szerint nagy előnyt jelent számukra, hogy sokkal jobb adatbázissal rendelkeznek azzal kapcsolatban, milyen területeken kell javulniuk. „Az elmúlt két évben ugrásszerű fejlődést láttam abban, ahogyan elemezzük a hétvégéket.“

„Abban, ahogyan azonosítottuk a gyengeségeinket is, és abban, hogy milyen gyorsan tudunk reagálni és megpróbálni kijavítani azokat a hibákat, amelyekkel küszködünk. Bízom benne, hogy a csapat idén nagyszerű munkát végezhet ezen a területen is“ - fogalmazott a pilóta.

Íme a 2022-es Emilia Romagna Nagydíj menetrendje!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mi változott a Forma-1-es sprintfutamokon 2022-re?
Következő cikk Sainz szerint tiszta lappal kellett kezdeni, hogy a Ferrari ismét az élen harcolhasson

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország