Leclerc szerint muszáj kezdenie valamit a Ferrarinak a versenytempójával

Charles Leclerc, a Ferrari pilótája úgy gondolja, a Ferrari még továbbra is igen lassú, de az időmérőn nagyon jó munkát végeztek a Toiszkán Nagydíjon, a versenytempójuk az, ami még kezelésre szorul.

Charles Leclerc, Ferrari on the grid

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Charles Leclerc jó helyről várhatta a mai Toszkán Nagydíj rajtját (az elsőt), mivel tegnap az ötödik helyet szerezte meg. Ezen még javítani is tudott, hála Alex Albon rossz rajtjának és Max Verstappen kiesésének, egy ideig a harmadik helyen is autózott, de elfogytak a gumijai és emiatt többen is elmentek mellette.

A monacói pilóta ezek után végül a nyolcadik helyet szerezte meg a csapatnak a Ferrari 1000. forma-1-es futamán, amin mindkét Ferrari pontot tudott szerezni, ennek ellenére Leclerc továbbra sem elégedett a tempóval:

„Egyszerűen lassúak voltunk, nem volt sokkal több ebben, ahhoz nem volt meg a sebességünk. Jól rajtoltam és a lehető legjobb helyzetbe kerültem, a két Mercedes meglógott, szóval szabad volt előttem az út, de így is rengeteget kellett küzdeni a géppel.”

Még több F1 hír:

„Nem tudom, hogy versenyspecifikus-e a dolog, ezzel muszáj valamit kezdenünk, mert vannak olyan versenyek, amikor az időmérő sikerül rosszul és a verseny jobban, az év elején például ez volt a helyzet. Most a kvalifikáción tudtunk jobban teljesíteni, de a versenyen szenvedtem az autóval, ami elég más helyzet.”

Hasonlóról tudott beszámolni Sebastian Vettel is, akinek orrkúpot kellett cserélni még az első rajt után, de végül mégis tudott a pontszerző helyekért küzdeni és az egy pontot érő tizedik pozíciót meg is kaparintotta.

„Nem voltunk elég gyorsak. Hogy miért, az egy nagyon jó kérdés, amit elég nehéz megválaszolni. Több oka is van ennek. Azt tudjuk, hogy az autó elég lassú, de ma jobb tempóra számítottunk, mint ami végül kijött, szóval lesz mit vizsgálni.”

Christian Horner elmondta, mi volt a gond Verstappen autójával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ricciardo keserédes 4. helye
Következő cikk Vettel szerint lutri volt a piros zászló utáni állórajt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország