Leclerc szerint ennyi múlik a versenyzőn és a csapaton

megosztás
hozzászólás
Leclerc szerint ennyi múlik a versenyzőn és a csapaton
Szerző:

Charles Leclerc, a Ferrari pilótája egy interjúban elmondta, hogy szerinte milyen arányban számít a versenyző munkája a szerelőkhöz és a tervezőkhöz hasonlítva. Emellett arra is válaszolt, hogy e világi-e Lewis Hamilton.

Charles Leclerc az olasz Gazzetta dello Sportnak adott interjút, amelyben arról is szó esett, hogy százalékosan mennyit számít egy csapat életében a versenyzői oldal.

Mennyire nehéz nyerni a domináns Mercedes mellett?

„Nagyon nehéz, mert a Mercedes rendkívül magas szintet képvisel ebben az évben is, talán még magasabbat, mint tavaly. Nagyon nehéz lesz futamgyőzelmeket szerezni, de mindent meg fogunk próbálni, én pedig a pályán fogok mindent beleadni.”

Miben szenved hátrányt a Ferrari?

Még több hír:

„Nehéz lenne egy dolgot kiemelni, hiszen egy általános problémáról van szó. Már az esőben is láttuk, hogy nehéz dolgunk van, de Ausztriában például szárazon még jobban szenvedtünk az 1-es szektorban, ahol egyenesek vannak.”

„Tehát nem csak egy dologról van szó, mert ha nem esik, akkor sem vagyunk sokkal jobbak. Dolgoznunk kell azon, hogy jobb legyen a csomagunk, és hogy meg tudjuk tenni a következő lépést.”

Mennyire fontos a természetes tehetség, és mennyire fontos a szerelők és a tervezők munkája?

Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, arrives on the podium

Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, arrives on the podium

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Szerintem 65-35 százalék. 35 százalék a versenyzői oldal, 65 százalék a csapat oldala. Vagy talán még ennél is több. Most a csapat és az autó nagyon fontos, de aztán a pilótának kell jelentenie a különbséget, hiszen neki kell gyűjtenie a pontokat a pályán. És a versenyző a csapat munkáját is a helyes irányba terelheti. Minden összekapcsolódik, minden a közös projekt része.”

Egyáltalán e világi-e Hamilton?

„Szerintem nem vehetünk el semmit sem Lewistól. Véleményem szerint ő a Forma-1 történetének egyik legkiválóbb versenyzője, és kiváló munkát végez. Mentálisan mindig 100 százalékot hoz, nagyon erős fejben. Azzal, hogy a Mercedes versenyzője, nagyon nehéz felvenni vele a versenyt jelenleg.”

Leclerc Bianchi elvesztéséről is beszélt…


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Hakkinen szerint érthető, hogy miért kapott két Mercedes is defektet Silverstone-ban

Előző cikk

Hakkinen szerint érthető, hogy miért kapott két Mercedes is defektet Silverstone-ban

Következő cikk

A kameraszög, amiből jól látni, ahogy Kvjat abroncsa egyszerűen felrobban (videó)

A kameraszög, amiből jól látni, ahogy Kvjat abroncsa egyszerűen felrobban (videó)
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Charles Leclerc , Lewis Hamilton
Csapatok Ferrari , Mercedes
Szerző Gyémánt Péter