Leclerc szerint Albon és Russell is nagyon magas szintet képvisel

Charles Leclerc úgy látja, hogy a két társa, akivel együtt nőtt fel a versenypályákon, nagyon magas szintet képviselnek, de egyelőre nem kapták meg az ehhez szükséges autót, amit elsősorban a Williams pilótájára igaz.

George Russell, Williams Racing, talks to Alexander Albon, Toro Rosso, in the drivers parade

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Könnyen lehet, hogy Charles Leclerc-nek csak egy évet kellett versenyeznie a középmezőnyben, miután már a második szezonjában bemutatkozhatott a Ferrarinál, és hatalmas tehetségnek tartják. A szerződését több évvel hosszabbították meg Maranellóban.

Még több F1 hír:

Leclerc hamar letette a névjegyét Sebastian Vettel legyőzésével, és esélye lehet arra, hogy a pályafutása elején már bajnok legyen a Forma-1-ben. Rajta kívül is vannak még tehetségek, akiket szintén magasan rangsorolnak.

Max Verstappent szintén az egyik legjobbnak tartják, aki mellett Alexander Albon versenyezhet. A thai még tavaly mutatkozott be a Forma-1-ben, de csak fél évig volt a Toro Rosso pilótája, mivel a Magyar Nagydíj után már a Red Bullnál ülhetett a visszafokozott Pierre Gasly helyén.

Albon meggyőzte a vezetőséget, és 2020-ra is maradhatott, bár a sebessége igencsak elmaradt Verstappentől, így növelnie kell a tétet. Nem lesz könnyű dolga Verstappen mellett, ám nincs más lehetősége.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

A másik fiatal, akiről sokat beszélhetnek, George Russell. A Mercedes juniorja is tavaly debütált, a mezőny leggyengébb autójában. A Williamsnél azonban Robert Kubicát minden időmérőn legyőzte, és a futamokon is meggyőzőbb volt a teljesítménye.

Leclerc a Sky Sports-nak adott interjút, amiben arra is kitért, hogy szerinte a két társa, akikkel nagyon jó barátságot ápol, és mostanában gyakran játszanak együtt online, azt mondta, hogy Albonban és Russellben is megvan a bajnoki vér.

„Mindannyian együtt nőttünk fel, és mindannyian sokat tettünk egymás fejlődéséért. Még most is azt gondolom, hogy továbbra is javulunk, versenyről versenyre. Nehéz lenne egy versenyzőt kiválasztani. A gokartos futamokon igen kiegyensúlyozottak voltunk.”

„Abban az időben nem sokat mentem Lando ellen, de George-al és Alexxel valóban nagyon közel álltunk egymáshoz, és minden egyes alkalommal ösztönöztük egymást a fejlődésre. Mindannyian közel vagyunk egymáshoz.” - idézte a Formula Passion a monacóit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mintapélda lehet az Osztrák Nagydíj megrendezése a Forma-1-ben
Következő cikk Óriási: Leclerc a haverokkal visszafelé versenyzett a retro Ferrarival az F1 2019-ben (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország