Leclerc szerint a Ferrari „visszatér a realitás talajára” a monacói pole, dobogó után

A Ferrari Forma-1-es pilótái, Charles Leclerc és Carlos Sainz szerint a monacói versenyhétvége inkább volt kivétel, mint új normalitás a csapat 2021-es eredményeinek szempontjából, és Bakuban újra szembe kell nézniük a valósággal.

Pole man Charles Leclerc, Ferrari, is interviewed after Qualifying

FIA

A Ferrari 2021-es autója, az SF21 meglepően erős volt Monacóban, miután pálya különleges vonalvezetése kedvezett a lassú kanyarokban jól teljesítő konstrukciónak, és a hercegség utcáin a motorerő sem döntő.

Charles Leclerc meg is szerezte a pole-pozíciót, de a vasárnapi versenyen el sem tudott rajtolni a féltengely meghibásodása miatt, de Sainz így is egy nagyon értékes második helyet szerzett a csapatnak, akik úgy néz ki, hogy a szezon során végig harcban lehetnek a McLarennel a konstruktőri bajnokság 3. helyezéséért.

A monacói pilóta az Azeri Nagydíjat megelőző sajtótájékoztatón el is mondta, hogy úgy érzi, ezen a hétvégén már ismét a középmezőny elején kell majd őket keresni, nem pedig az élbolyban.

Még több F1 hír:

„Szerintem visszatértünk a realitás talajára” – mondta a monacói versenyző. „Monaco egyedi eset volt, de fantasztikus volt, hogy tényleg harcolni tudtunk a győzelemért, ami löket motivációt adott mindenkinek a csapatban.”

„Most ugyanakkor a hosszú egyenesekkel, és úgy általában is a pálya gyorsabb karakterisztikája miatt – hiába van egy pár lassú kanyar is - szerintem visszatérünk a megszokott helyünkre az erősorrendre, oda, ahol Monaco előtt voltunk.”

„Magát a pályát imádom, de ez igaz az összes utcai pályára. A pálya jelentette kihívás, hogy minél közelebb legyél a falhoz, anélkül, hogy átlépnéd a határokat, önmagában is nagyon élvezetes. Itt szereztem az első pontjaimat (2018 – Sauber), jó emlékeim vannak a pályáról, szóval már nagyon várom a holnapi napot.”

Carlos Sainz egyetértett Leclerc véleményével:

„Itt van ez az óriási egyenes, ahol több, mint két kilométert teszünk meg padlógázon. Tisztában vagyunk azzal, hogy a végsebesség még mindig az autónk gyengepontjának számít, és emiatt az első pillanattól kezdve hátrányban leszünk a hétvégén.”

„Ugyanakkor, ha jól beállítjuk az autót a lassú kanyarokra, ahogyan azt tettük Monacóban is, akkor talán még egészen versenyképesek lehetünk. Annyira nem, mint Monacóban, közel sem, mert Monaco egyedi eset volt, de ettől függetlenül a célunk a pontszerzés.”

Norris: még én sem tudom úgy vezetni a McLarent, ahogyan akarom

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Valtteri Bottas a finn reptéren ragadt!
Következő cikk Alonso: Szombaton kell fejlődnöm, a vasárnapokkal elégedett vagyok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország