Leclerc: Sok dolgon megyünk keresztül idén…

A Ferrari pilótája, Charles Leclerc a Ferrari 1000. nagydíja, a Toszkán Nagydíj előtt állt a sajtó rendelkezésére, ahol többek között arról is beszélt, hogy sok dolgon megy keresztül idén a Ferrarival, azonban már önmagában az motivációt jelent számára, hogy a Ferrarinál versenyezhet.

Charles Leclerc, Ferrari, walks the circuit with colleagues

Steven Tee / Motorsport Images

Meglehetősen nehezen alakul a Ferrari szezonja, ráadásul a maranellói istálló az utóbbi két futamon még a korábbinál is mélyebbre került: Belgiumban egy pontot sem tudtak szerezni, majd Monzában is pont nélkül maradtak – ekkor mindkét pilótájuk kiesett a versenyből.

A Toszkán Nagydíj sajtótájékoztatóján a két Ferrari-pilóta közül Charles Leclerc volt a „kevésbé érdekes” személy, hiszen a csapattársa, Sebastian Vettel szerződtetését ma jelentette be az egyelőre még Racing Point néven szereplő csapat, amely jövőre már Aston Martinként indul.

Leclerc pedig 2021-ben is marad a Ferrarinál, hiszen az ő kontraktusa egészen 2024 végéig él, mellé pedig az egyelőre még a McLaren csapatát erősítő Carlos Sainz fog érkezni. A mugellói versenyhétvége csütörtöki napján Leclerc először az előző futamra tekintett vissza:

Még több F1 hír:

„A monzai baleset után jól érzem magam. Vasárnap még voltak fájdalmaim, hétfőn viszont már sokkal jobban voltam. Ahogy a szezonban általánosságban, úgy most is nagyon szenvedtünk, de mindig sokat tanulsz, amikor nehéz időszakokon mész keresztül.”

„Továbbra is emelt fővel kell járnunk és motiváltnak kell maradnunk. Személyes szinten én nem szenvedek amiatt, mert a Ferrarinál versenyzem, épp ellenkezőleg: ez már önmagában motivációt jelent számomra. Motivált vagyok, hogy jól teljesítsek, hogy megfordítsam a helyzetünket.”

„Hosszútávú partnerségem van a csapattal, a célunk pedig az, hogy a lehető leggyorsabban javítsunk a szituációnkon. Pillanatnyilag nem vagyunk a legkönnyebb helyzetben, de keményen dolgozunk azon, hogy visszatérjünk az élre. De igen, sok dolgon megyünk keresztül idén…” – mondta a monacói.

Így áll most a 2021-es rajtrács…


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk "Nem sokon múlt", hogy Vettel visszavonuljon
Következő cikk Hamilton is reagált Vettel átigazolására

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország