Leclerc sejti, mi vár rá

Charles Leclerc újabb szenvedős hétvégére számít a Ferraritól a hétvégi Belga Nagydíjon. A monacói szerint a Ferrari az egyenesekkel teli első és a harmadik szektorban jelentős hátrányban lesz motorja miatt.

Charles Leclerc, Ferrari, wears a tribute badge to Anthoine Hubert

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Ferrari számára enyhén szólva is döcögősen kezdődött a 2020-as év. A motorokra vonatkozó, az idei évtől bevezetett új ellenőrzési elveknek köszönhetően az olaszok erőforrása jelentősen veszített korábbi erejéből.

A Ferrari hat verseny után mindössze az 5. helyen áll a konstruktőrök bajnokságában. A csapatnak sovány vigaszt Leclerc dobogói nyújthattak, aki a Red Bull Ringen és Silverstone-ban ünnepelhetett a pódiumon.

A monacói tavaly épp a Belga Nagydíjon aratta pályafutása első F1-es győzelmét. Figyelembe véve, hogy Spában különösen nagy jelentősége van a motorerőnek, a fiatal versenyző aligha reménykedhet a tavalyi eredmény megismétlésében.

„Nem hiszem, hogy bízhatunk a tavalyi eredményünk megismétlésében. Idén sokkal nehezebb dolgunk lesz.” – tekintett előre Leclerc.

„Már a szezon kezdetén tudtuk, hogy idén sokkal nehezebb év vár ránk, így a hétvége nem fog meglepetésként érni minket.”

Charles Leclerc, Ferrari SF90, celebrates pole position, ahead of Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Charles Leclerc, Ferrari SF90, celebrates pole position, ahead of Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Rossz érzés, amikor előre tudod, mire számíthatsz. Ennek ellenére mindent bele fogok adni, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el. Imádom ezt a pályát, meglátjuk mi lesz.” – folytatta.

A Ferrari Silverstone-ban azzal igyekezett kompenzálni sebességbeli hátrányát, hogy extrém alacsony leszorító erőt eredményező szárnybeállítással versenyzett.

Leclerc elmondása szerint Spában nem lesz lehetőségük erre a megoldásra, mivel a pálya karakterisztikájának köszönhetően a csapatok alapból alacsony leszorító erős beállítást használnak.

„Nem hiszem, hogy csodát lehetne tenni az autó beállításának terén, mivel a pálya nem igényel nagy leszorító erőt.” – vélekedett a monacói.

„A körülmények mindannyiunk számára egyformák lesznek. Az első és a harmadik szektorban minden bizonnyal szenvedni fogunk.”

„A középső szektor ugyanakkor szintén nagy jelentőséggel bír a köridő szempontjából. Remélhetőleg ott nyerhetünk egy kis időt a közvetlen riválisainkhoz képest.” – zárta a 22 éves versenyző.

Sebastian Vettel, Ferrari, cycles the track

Sebastian Vettel, Ferrari, cycles the track

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Leclerc csapattársa, Sebastian Vettel a két héttel ezelőtti Spanyol Nagydíjon végül a hetedik helyen végzett, miután kockázatos stratégiája végül bevált, és maga mögött tudta tartani az őt követő versenyzőket.

Vettel az eredményt „kármentésként” értékelte. A középmezőnyben zajló szoros küzdelem miatt hajszálon múlt, hogy kicsússzanak a pontszerzők közül.

„Természetesen nagyobb célokért szeretnénk küzdeni, most azonban nehéz időket élünk. Ha a sűrűjében találod magad, az ötödiktől a tizenkettedik-tizenharmadik helyig bárhol kiköthetsz a verseny alakulásától függően.” – mondta Vettel.


Az F1 2020 speciális kiadást szentelt a legendás hétszeres világbajnoknak, Michael Schumachernek, aki Spa-ban, a Jordan 191 autóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy kör a legendás aszfaltcsíkon, a legendás autóval.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Frissítették a pilóták értékeléseit az F1 2020-ban, Albon már csak a 17.
Következő cikk A Ferrari bizonytalan: két különböző első szárnnyal érkeztek a Belga Nagydíjra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország