Leclerc reméli a Ferrari egyik „legrosszabb futama” csak egy kisiklás volt
Charles Leclerc abban reménykedik, hogy csapata mexikói szenvedése csak egy egyszeri mellényúlás lesz a részükről, de magát a versenyt az F1-es szezonja „egyik legrosszabbjának” titulálta.
Miközben a Red Bull és a Mercedes az első helyekért küzdött az időmérőn és a futamon is, a Ferrari csak távolról figyelhette őket, hiszen a vasárnapi verseny végére nagyjából egyperces hátrányt szedtek össze a győztessel szemben.
Elmondható tehát, hogy ezúttal labdába sem tudtak rúgni, és nemcsak a Red Bull, de még a Mercedes ellen sem, hiszen George Russell például még úgy is kilenc másodperccel Carlos Sainz előtt ért be a célba, hogy a végén beiktatott egy extra kiállást a leggyorsabb kör megszerzése miatt.
„Elképesztően nehéz volt, nagyon lassúak voltunk, szóval meg kell ezt vizsgálni” – nyilatkozta Leclerc a leintés után. „A semmi közepén voltunk, sokkal lassabb volt a tempónk, mint a Mercedesé és a Red Bullé, a középmezőnynél azonban jóval gyorsabban mentünk. Emiatt tehát magunkra maradtunk, így igazán magányos futam volt.”
„Ennél többet pedig nem is igazán tehettünk ma” – hangzott el a szomorú beismerés. A futam végeredményének köszönhetően pedig a Mercedes 40 pontra közelítette meg a Ferrarit, így az olaszoknak hátrafelé kell majd tekintgetniük a szezon utolsó két viadalán.
Leclerc ugyanakkor nem hiszi, hogy Brazíliában és Abu Dhabiban is ennyire szenvedni fognak, mivel szerinte Mexikó egyfajta kívülálló volt csupán. „Remélem, ennél rosszabbak már nem leszünk.”
„Vélhetően ez volt az egyik legrosszabb versenyünk Spával egyetemben idén. Én tényleg úgy hiszem, csak egyszeri alkalom volt. A jövő szempontjából azonban meg kell értenünk, mit csinálhatnánk jobban ilyen körülmények között.”
Miközben a Ferrari az utóbbi futamokon elsősorban a gumikopással küzdött, Mexikóban az a hír járta, hogy az erőforrásukat is lejjebb kellett tekerniük a magaslati levegő miatt. Ezt Mattia Binotto csapatfőnök is megerősítette, de úgy érzi, hogy nem kizárólag ezen múlt a gyenge teljesítményük.
„Az erőforrás tekintetében nem ez volt a legjobb hétvégénk, de nem hiszem, hogy ez mindent megmagyaráz. Ez is része a kérdésnek, de több is van benne. Mindenképpen ki kell vizsgálnunk, egyelőre azonban nincs világos válasz.”
„Az autó menetteljesítménye sem volt nagyszerű. Az egyensúly sem. Biztos vagyok benne, hogy amikor majd a pilóták visszajelzéseit hallgatom, azt fogják mondani, hogy az autó nem fordult, és azért is kell ezt megnéznünk, mert egyelőre nem értjük, miért volt mindez.”
Russell úgy érezte, a Mercedes volt a leggyorsabb autó a hétvégén, csak...
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.