Leclerc: pozitívan kell tekintenünk az eredményünkre

A Ferrari pilótája, Charles Leclerc a 6. helyre hozta be az SF21-et a 2021-es szezon első futamán, a Bahreini Nagydíjon. A McLaren teljesítménye azonban meglepte a monacói pilótát.

Lando Norris, McLaren MCL35M, battles with Charles Leclerc, Ferrari SF21

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Charles Leclerc talán ismét a maximumnál is többet hozott ki a Ferrariból az időmérőn, ahol a 4. rajthelyet szerezte, a futamot pedig végül a 8 pontot érő 6. helyen zárta. Önerőből azonban ismét nem volt esélye a Ferrarinak a dobogós helyezésre, de Leclerc szerint már ez az eredmény is pozitív:

„Örülök a 6. helynek, különösen azok után, hogy tavaly milyen pozíciókért harcoltunk. A rajtom jól sikerült, és a gumikat is egészen jól kezeltem az első kiállásomig, amit egy kicsit előrébb is hoztunk, hogy nyomást helyezhessünk a többiekre” – értékelt a futam után Leclerc.

Leclerc a futam során maga mögött tudta tartani Daniel Ricciardót, a McLaren újonnan szerződtetett pilótáját is, de a hátulról rohamozó Sergio Perezzel – aki végül a nap versenyzője is lett – már nem tudta felvenni a harcot.

Még több F1 hír:

„A McLarenek kissé megleptek, mert bár a második szabadedzésen mutatott versenyszimulációjuk is jó volt, nem gondoltam volna, hogy ennyire jók lesznek a versenyen” – ismerte el Leclerc.

„A verseny végén kicsit szenvedtem az idősebb gumik miatt, de a tavalyi évhez képest a tempó nagyot javult, ez pedig nagyon is pozitív. Az egyértelmű, hogy még mindig nem vagyunk ott, ahol lenni akarunk, de minden egyes apró lépésre pozitívan kell tekintenünk, nem feledkezve meg arról, hogy most hol is vagyunk a mezőnyben.”

„Még sok munka áll előttünk, de ez egy olyan pálya, ahol én személyesen sosem voltam igazán jó a versenyen, mindig szenvedtem a gumikkal és a hőmérséklettel. A szezon kezdete tehát pozitív, innen kell tovább dolgoznunk.”

Alonso: Vettelékkel együtt időre van szükségünk!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Vettelékkel együtt időre van szükségünk!
Következő cikk Perez szerint ott lesz a másik Red Bull is a Mercedesekkel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország