Leclerc: őszintén, nem tudom honnan húztuk elő ezt a teljesítményt

Charles Leclerc minden előzetes várakozást felülmúlt azzal, hogy a mai futamon a 4. helyre tudta behozni a Ferrarit az egy kiállásos stratégiával. A monacói pilóta repdesett a boldogságtól, mintha csak győztek volna.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Legyünk őszinték, egyetlen Ferrari szurkoló, de még maga a csapat sem számított arra, hogy az egyik autójukkal ma harcban lehetnek a jó pontszerző helyekért, azonban az óriási különbségek a keverékek között, és a gumik gyors kopása váratlan lehetőséget teremtett a maranellóiak számára.

Charles Leclerc is nagyon elégedett volt a csapat mai teljesítményével, amelyre egyáltalán nem számított ő sem:

„Ma ez az eredmény olyan számomra, mint egy győzelem. Nagyon rossz ezt hallani, de realistának kell lennünk a jelenlegi helyzetünkkel. A 8. helyről rajtoltunk, és ha valaki azt mondja nekem ma reggel, hogy a 4. helyen fogok végezni, azonnal aláírtam volna.”

„A 4. hely nagyon váratlan volt, és elképesztően boldog vagyok.”

Leclerc az egykiállásos stratégiának köszönheti az előkelő helyezését, amiről bevallotta, hogy csak a C-tervük volt, de nagyon meglepődött, hogy a gumik milyen jól bírták a versenyen. Laurent Mekies arról beszélt a futam előtt, hogy kockázatot kell vállalniuk, nos, ez Leclerc-rel be is jött.

Charles Leclerc, Ferrari and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Őszintén, nem igazán értem, hogy honnan húztuk elő ezt a teljesítményt, mert még a futam végén is nagyon jól mentem a kemény keverékeken. Egy bizonyos pontján elkezdtem azon gondolkozni, hogy megtámadom Bottast: azt gondoltam korábban, hogy ilyenre egyáltalán nem számíthatok majd idén.”

„Nagyon boldog vagyok, de most nagyon kíváncsi vagyok, hogy az adatok elemzéséből kiderüljön, honnan jött elő ez a teljesítmény, pozitív nap volt a mai.”

„A futam végén megpróbáltam védekezni Hamiltonnal szemben, mivel a dobogóról volt szó, de egy dobogós eredményre egyáltalán nem számítottunk, és nem is tudtam végül megtartani a pozíciót.”

A futamgyőztes Max Verstappen sem gondolta lehetségesnek az 1. helyet, ő is nagyon boldog volt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Beidézték a Racing Pointot a felügyelők a mai versenyt követően
Következő cikk Hülkenberg nem tudja, mi lesz a következő lépés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország