Leclerc végzett az élen a Ferrarival a második tesztnapon a McLaren és a Haas előtt: 4. a Toro Rosso-Honda

Sebastian Vettel után Charles Leclerc is tesztnapot nyert a Ferrarival. A monacói szintén nagyon aktív és gyors volt, bár a McLaren a szuperlágy gumikon elég közel került a Ferrarihoz.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A tegnapi naphoz képest a mezőny pár fokkal melegebb hőmérséklet mellett kezdhette meg a körözgetést Barcelonában, de az még így sem érte el a 7°C-ot. Az idő száraz, kissé felhős volt, amikor reggel 9 órakor zöldre váltott a lámpa a bokszutcában.

Norris rögtön, az első másodpercekben pályára gurult a McLarennel. Röviddel utána Albon is megtette ezt, a Toro Rosso-Honda újonca, akárcsak az Alfa Romeóval Giovinazzi. Az olasz nem igazán tekinthető újoncnak, mivel régóta dolgozik a Forma-1-ben, és 2017-ben két versenyen is rajthoz állhatott Wehrlein súlyos sérülése miatt a Sauberrel.

Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14
3

Albon gyakorlatilag lemásolta Räikkönen hétfői kezdését, és majdnem ugyanott csúszott ki, akadt el a kavicságyban. A fiatal versenyző a 4-es kanyar kijáratánál sodródott le az első körében, ami miatt piros zászló volt érvényben. A thai pilóta ezelőtt csak az előző héten ülhetett először F1-es autóba a csapat shakedown eseményén pár kilométer erejéig, így minimális tapasztalattal rendelkezik. 1 órával később már újra pályán lehetett, szuperlágy gumikon: 1:28.267, 1:26.119, 1:22.883.

A teszt 9 óra 17 perckor folytatódhatott tovább, amikor Norris, Hamilton, Ricciardo, Leclerc és Gasly hamar el is hagyta a bokszutcát. Pár perccel később Stroll is hasonlóan tett a Racing Point autójával, mely az első napon nagyon kevés kilométert ment.

20 perc elteltével már a Mercedesnek és a Ferrarinak is volt mért ideje. A brit világbajnok a közepes keveréken egy 1:32.530-as idővel kezdett, majd drasztikusan növelte a tempót: 1:27.469, 1:26.317, 1:25.148, 1:27.491, 1:33.388. A címvédő 8 kör után ment be a bokszba. 

Leclerc a Ferrarival pedig a C1-es kemény keveréken ment ki, ami a legkeményebb verzió a palettán. A monacói nagyon lassú köröket ment, és egy 1:42-es idővel a neve mellett hajtott be a bokszba 3 kör után. 

Alfa Romeo Racing

Alfa Romeo Racing

Fotó készítője: Mark Sutton / Sutton Images

Giovinazzi volt a harmadik, aki mért időt ment, nem sokkal 9 óra 30 perc után: 1:26.596. Az olasz a Pirelli lágy abroncsát használta. Gio hamar odalépett, és több gyors kört is futott, amivel átvette a vezetést: 1:26.596, 1:24.168, 1:23.339, 1:23.395, 1:22.636. A Red Bull-Honda szintén a lágy gumikkal kezdte meg az etapját: 1:27.844, 1:24.235, 1:22.728, 1:22.338 (ezzel a körével vette át a vezetést ideiglenesen), 1:22.145, 1:22.772, 1:23.533, 1:23.664.

Ricciardo 45 perccel az első zöld jelzés után ment ki először a pályára a Renault-val, aminek a volánja mögött egy elég erős körrel nyitott a második helyen: 1:22.446, 1:22.197, 1:21.877 (első hely), 1:21.917, 1:22.603. A lágy gumikat használta.

Körszámok az első órában

Giovinazzi 14
Gasly 13
Hamilton 8
Ricciardo 7
Leclerc 5
Norris 4
Stroll 2
Albon 4 kanyar
Magnussen 0

Az első óra végén Leclerc a C2-es közepes gumikra váltott át, amivel már az első ilyen körén átvette a vezetést. A második és a harmadik szektorban több mint 2 másodpercet gyorsult: 1:21.871, 1:20.197, 1:19.427 (a második és a harmadik szektorban majdnem 0.4 másodpercet gyorsult),1:20.408, 1:21.008...

Stroll az első idejét lágyon futotta meg, röviddel 10 óra után: 1:29.063, 1:22.126, 1:21.675 (második hely), 1:22.041, 1:21.524. Miközben Magnussen először gurult pályára a Haas autójával, Gasly is fokozta a tempót a Red Bullal a lágy gumikon: 1:21.800, 1:21.295 (második hely).

Giovinazzi hasonlóan tett az Alfa Romeóval, ami a lágy gumikon igencsak felgyorsult: 1:21.178 - a harmadik szektorban például majdnem 0.7 másodpercet, de előtte is 0.4 és 0.3 másodperccel ment jobb tempót a körén. Ekkor a második helyen állt, majd jött a következő gyorsabb kör: 1:20.512. A McLaren első idejére majdnem 1.5 órát kellett várnunk: 1:28.857 - lágy gumikon - 1:29.886, 1:22.708, 1:21.799.

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19

Daniel Ricciardo, Renault F1 Team R.S. 19

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

Ricciardo szintén még az első 1.5 órán belül kapcsolt feljebb a lágy tappancsokkal: 1:20.253 (második hely), 1:19.886, 1:20.113. Hamilton 10 óra 36 perckor javított az idején a közepes gumikon, ami drasztikus ugrás volt a korábbi legjobb köréhez képest. A középső szektorban például közel 1.4 másodperccel volt gyorsabb. Ezzel akkor az 5. helyen állt a lágy gumit használók gyűrűjében: 1:21.306, 1:20.742 (negyedik hely). Leclerc szinte ugyanakkor gyorsult, még mindig a közepes keveréken: 1:19.172.

Körszámok a második órában

Gasly 36
Giovinazzi 35
Leclerc 31
Hamilton 27
Ricciardo 25
Norris 20
Stroll 18
Albon 13
Magnussen 9

Stroll folytatta a lágy etapok futását, amivel előrébb is tudta magát verekedni: 1:21.302 (hatodik hely), 1:21.278 (ötödik hely), 1:20.721. A Haas első idejére pár perc híján 2 órát kellett várnunk, lágy gumikon: 1:23.414, 1:21.995, 1:21.604. Giovinazzi még délelőtt 11 óra előtt ment egy gyorsabb kört a lágy gumikon: 1:20.119. Az Alfa Romeo ezzel az idővel majdnem bement 1:20 alá a harmadik helyen. A 6. helyen ugyanígy tett Norris, azonban a brit már a C2-es közepes gumit használta: 1:20.839. A következő 0.4 másodperccel volt gyorsabb, amivel a 4. helyre került, miközben Leclerc az élen ugyanúgy a C2-es gumival bement 1:19 alá: 1:18.982.

Lando Norris, McLaren MCL34 with aero sensors

Lando Norris, McLaren MCL34 with aero sensors

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Végsebességek a mért ponton

Leclerc (Ferrari) 321km/óra
Albon (Toro Rosso) 319km/óra
Giovinazzi (Alfa Romeo) 319km/óra
Norris (McLaren) 317km/óra
Hamilton (Mercedes) 315km/óra
Ricciardo (Renault) 309km/óra

11 óra 11 perckor Hamilton gyorsabb körére kaphattuk fel a fejünket. A brit a lágy gumikra váltott át, amikkel ment is egy 1:19.928-as időt. A harmadik szektorban 0.7 másodperccel volt gyorsabb, mint korábban a közepes keveréken. Ricciardo és Leclerc volt előtte. A Ferrari azonban még a közepes gumin elért idejével is elérhetetlennek tűnt.

11 és 11 óra 25 perc között Norris gyorsabb köreit figyelhették leginkább a rajongók. A McLaren versenyzője a közepes gumikon nagyon kényelmesen érezte magát: 1:20.171, 1:20.020 (negyedik hely). Hamilton (1:19.928) és Ricciardo (1:19.886) volt közvetlen előtte, de lágy gumikon. Pár perccel ezután Leclerc már a lágy gumikkal felszerelt Ferrarival ment gyorsabb köröket, amivel növelte az előnyét: 1:18.247. Nemcsak a Ferrari volt az, aki akkor javított, mivel Stroll, Albon és Gasly is gyorsult. 

11 óra 52 perckor megint Norris került a figyelem középpontjába, újra a közepes gumikkal. Leclerc, Ricciardo és Hamilton után ő volt az, aki bement 1:20 alá. Magnussen egy nagyobb szünet után röviddel a déli harangszó előtt ment ki egy újabb mért etapra. A közepes gumikkal egy erősebb idővel kezdett, ami az 5. helyre repítette: 1:20.070.

Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14

Alex Albon, Scuderia Toro Rosso STR14

Fotó készítője: Andy Hone / LAT Images

Az ebédszüneti utolsó órának az elején Giovinazzi a szuperlágy gumikon ment egy gyorsabb kört, amivel a második helyre lépett előre. Ez azonban még így is több mint 1 másodperccel volt gyengébb Leclerc lágyon futott körénél. Ezt követően Norris ment gyorsabban, egészen a harmadik helyig a közepes gumikon: 1:19.489. Alig maradt el Giovinazzi szuperlágyas idejétől, miközben a mögötte lévő Ricciardo és Hamilton is lágyon volt. 

Gasly az utolsó helyről mozdult el a gyorsabb lágy gumis idejével: 1:19.814. Norris azonban még így is 0.4 másodperccel volt előtte, ráadásul a keményebb keveréken. 

Ezen kívül is volt mit néznünk, mivel a Haas úgy döntött, hogy a lágy tappancsokon megy pár időmérős kört. Magnussen a második helyig repült, amivel megelőzte Giovinazzit is, aki szuperlágyon érte el a legjobb idejét a nap első felében. Ennek ellenére Norris köre összességében erősebbnek tűnt, mivel a brit a közepes gumin nem volt messze az Alfa Romeótól és a Haastól.

Még több F1 hír:

A TOP-5-ben Gasly zárt a Red Bullal, akit Ricciardo követett a Renault-val, valamint Hamilton a Mercedesszel. A britek ezúttal sem a sebességre koncentráltak. A két utolsó hely pedig a Toro Rosso-Hondáé és a Racing Pointté volt.

A Renault tesztje nem volt sima, mivel gondok akadtak a DRS-sel, ami nyilvánvalóan hatással volt a köridőkre is.

A két legaktívabb csapat pedig a Mercedes és a Ferrari volt 74, valamint 73 körrel. A legkevesebbet a Renault ment. Ricciardo még 30 körig sem jutott, míg a Haas belehúzott és legalább 30 fölé ment.

A nap első felének végeredménye

1 Leclerc Ferrari lágy 1m18.247s 73 kör
2 Magnussen Haas lágy 1m19.243s 33 kör
3 Giovinazzi Alfa Romeo szuperlágy 1m19.312s 62 kör
4 Norris McLaren közepes 1m19.489s 53 kör
5 Gasly Red Bull lágy 1m19.814s 69 kör
6 Ricciardo Renault lágy 1m19.886s 28 kör
7 Hamilton Mercedes lágy 1m19.928s 74 kör
8 Albon Toro Rosso lágy 1m20.046s 61 kör
9 Stroll Racing Point lágy 1m20.433s 45 kör

Pár perccel a délutáni zöld jelzés után Bottas gurult pályára elsőként, miután átvette a munkát Hamiltontól. Röviddel ezután már meg is volt az első mért idő a finn neve mellett: 1:25.838, 1:24.860,1:24.492, 1:35.327, 1:24.058 / 1:19.947, 1:42.013, 1:21.848, 1:21.422, 1:21.232, 1:21.329, 1:21.556, 1:21.226, 1:21.686, 1:22.199, 1:22.828, 1:22.726, 1:23.029

Pár perccel később a Ferrari volt a következő, aki mozgásba lendült, Leclerc vezetésével, majd jött a Racing Point és a Red Bull, szép sorjában. 14 óra 25 perckor Hülkenberg is megérkezett. A délelőtti órákban Ricciardo tesztelt a Renault-val. Az első idejét a közepes gumikon mente: 1:24.173, 1:23.037, 1:22.601.

A Ferrari 15 óra 5 perckor abszolválta a 100. körét, amivel magasan a legaktívabb volt. Akkor hozzájuk a Red Bull-Honda volt a legközelebb 81 körrel. 

Körszámok a délutáni órában (15:20)

Leclerc 102
Gasly 84
Norris 81
Albon 76
Hamilton 74
Giovinazzi 62
Stroll 51
Magnussen 40
Ricciardo 28
Bottas 27
Hülkenberg 23

Még több F1 hír:

 
Charles Leclerc, Ferrari SF90

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Délután több csapat is a hosszabb etapokra gyúrt rá. A McLaren elsőként futott neki ennek a programnak. Norris erős konstans időket ment, tökéletesen teljesítvén a feladatot, nagyobb hibák nélkül, ami lehetővé tette a csapat számára azt, hogy sokkal részletesebb módon vizsgálja meg az MCL34-et. A Renault hasonlóan tett Hülkenberggel, valamint a Toro Rosso Albonnal, aki ugyancsak szép munkát végzett. A franciáknál az elsődleges cél az volt, hogy egy versenytávot teljesítsenek.

Közel 2 órát kellett várnunk arra, hogy valaki javítson az idején. A pilóta Magnussen volt a Haas autójával az 55. körében lágy gumikon: 1:19.206. A dán minimálisan gyorsult, de gyorsult!

Körszámok a délutáni órában (16:10)

Leclerc 117
Albon 102
Norris 94
Gasly 90
Hamilton 74
Giovinazzi 64
Magnussen 59
Stroll 59
Hülkenberg 54
Bottas 42
Ricciardo 28
 
A Haas valamivel több mint 1.5 órával a leintés előtt erősítette meg, hogy a nap utolsó felében Fittipaldi, a tesztpilótájuk veszi át Magnussen helyét, akinek gondjai akadtak az üléspozíciójával, melyet a csapat már nem tudott volna időben orvosolni. Az időveszteség elkerülése érdekében a brazilnak adtak lehetőséget, aki szerdán délelőtt is autóba ül. Eredetileg délután tette volna ezt meg, de már korábban változtattak a programon, ahogy most is. Nem sokkal az utolsó óra előtt Gasly elszállása miatt kellett ismét elővenni a piros zászlót. A francia versenyző épp egy gyors körön volt, miközben a második szektorban javított is, majd jött a 12-es kanyar, ahol eltalálta a falat. A gép hátsó része érintette meg a biztonsági zónát. 
 
Az utolsó óra első felében először Bottas növelte a tempót. A finn versenyző a lágy gumikon az 5. helyre ugrott fel: 1:19.616. Ezzel a McLaren mögött volt, akik a közepes gumin érték el a legjobb idejüket: 1:19.489. Albon mindeközben megkapta a szuperlágy gumikat, amivel maga mögé utasította Gaslyt, Ricciardót, Hamiltont, Hülkenberget és Strollt: 1:19.793. Az újonc azonban nem elégedett meg ezzel, és ha minimális különbséggel is, de Bottast is legyűrte: 1:19.606.
 
A végjátékban Bottas is tekert egyet az idején, amivel Albont előzte meg: 1:19.535. A thai versenyző azonban még ment párat a szuperlágyon, és 4. lett, egészen közel Magnussen lágyas idejéhez. Norris egy nagy szünet után szintén a szuperlágyakkal operált, és bement 1:19 alá, amire addig a pontig csak a Ferrari volt képes.
 

A nap legjobb ideje Leclerc neve mellett maradt a lágy gumikon. Közvetlen mögötte Norris végzett a szuperlágy tappancsokon, megelőzve a lágy gumis Magnussent és a szuperlágyakat használt Albont, valamint Giovinazzit. Az eredmények ezúttal is rendkívül szorosan voltak.

A mezőny második felében végig olyan pilóták végeztek, akik lágy gumikon menték a legjobb idejüket, szintén nagyon közel egymáshoz. Természetesen a programokat és a terheléseket nem ismerjük, de a McLaren újra felhívta magára a figyelmet, ami egyre érdekesebbnek tűnik.

A legaktívabb versenyző is Leclerc volt 157 körrel, akit Albon követett a Toro Rossóval, majd jön a McLaren és az Alfa Romeo. Hülkenberg pedig egy délután alatt majdnem 100 kört pakolt a Renault-ba.

Végeredmény

1 Leclerc Ferrari lágy (C3) 1m18.247s 157 kör
2 Norris McLaren szuperlágy (C4) 1m18.553s 104 kör
3 Magnussen Haas lágy (C3) 1m19.206s 59 kör
4 Albon Toro Rosso szuperlágy (C4) 1m19.301s 132 kör
5 Giovinazzi Alfa Romeo szuperlágy (C4) 1m19.312s 101 kör
6 Bottas Mercedes lágy (C3) 1m19.535s 89 kör
7 Gasly Red Bull lágy (C3) 1m19.814s 92 kör
8 Hulkenberg Renault lágy (C3) 1m19.837s 95 kör
9 Ricciardo Renault lágy (C3) 1m19.886s 28 kör
10 Hamilton Mercedes lágy (C3) 1m19.928s 74 kör
11 Stroll Racing Point lágy (C3) 1m20.433s 79 kör
12 Fittipaldi Haas lágy (C3) 1m21.849s 13 kör

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón, ahogy Gasly megtöri a Red Bullt a barcelonai teszt keddi napján
Következő cikk Gasly első benyomása az autótörés ellenére nagyon pozitív

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország