Verstappen és Bottas falnak vágta az autóját a Red Bull Ringen, Vettel majdnem

Max Verstappen volt az első, aki a második szabadedzésen hibázott, majd a falnak vágódott az utolsó kanyarban. Nem sokkal később Valtteri Bottas még nagyobbat csattant. A finn a 6-os kanyarban szállt el a Mercedesszel.

Damage rear wing of Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Steven Tee / Motorsport Images

Az FP1 egy igen szoros végeredményt hozott, de valahol várható is volt, hogy sokkal jobb lesz a helyzet, mint legutóbb Franciaországban, ahol a Mercedes rendkívül domináns volt. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas ezúttal nem tudott meglógni, olyannyira, hogy a Ferrari gyakorlatilag ugyanarra a tempóra volt képes a közepes gumikon, mint a W10 lágyon. Ez pedig igencsak biztató volt, független attól, hogy csak az első szabadedzésről beszélünk, melynek ideje alatt több első szárnycserére is szükség volt a kemény és kegyetlen kerékvetők miatt, amik már évek óta problémát és anyagi kárt okoznak a csapatoknak. A Mercedes, a Red Bull, a Renault és a Racing Point is cserélni kényszerült emiatt, ráadásul a két top-istálló több alkalommal is.

A leginkább foglalkoztatottabb kérdést azonban gumik jelentették az FP1 előtt, miközben Bottasnak ki kellett cserélni a motorját egy olajszivárgás miatt, így a finn a 90 percet egy régebbi specifikációval autózta végén. Toto Wolff, a Mercedes főnöke elárulta, a lehetőségek között szerepel az is, hogy a szezon végén már egy 2020-es prototípus Pirelli-gumival versenyezzenek. 

FP2

A versenyzők az első szabadedzéshez hasonlóan teljesen száraz és napos idő mellett tesztelhettek, gyűjthettek adatokat a hétvégére a Red Bull Ringen. Az induláskor a levegő hőmérséklete 30°C volt, míg a pálya hőmérői 51°C feletti hőmérsékletet mutattak. A két Haas szinte azonnal ki is hajtott a bokszból, tesztelvén a gumikat és a beállításokat. Röviddel az amerikai csapat után Albon lendült akcióba, aki a Honda motorcseréje miatt 10 helyes rajtbüntetéssel várhatja a folytatást, csakúgy mint egy héttel ezelőtt az orosz csapattársa.

 

Végül ez egy igencsak kaotikus tréning volt, melynek ideje alatt sokkal több minden történt, mint a Francia Nagydíjon összesen. Kezdődött minden azzal, hogy Verstappen majdnem 1 órával a leintés előtt eldobta a Red Bullt, és a falnak vágódott. Az RB háttal csapódott be. A bal hátsó felfüggesztés azonnal kitört, de minden bizonnyal a váltó is megsérült. A csapat azonban a Sky kérdésére megerősítette, a pénteki váltó volt az autóban, így nem számíthatnak büntetésre a csere miatt, ami amúgy is megtörtént volna. Verstappen nagyon dühös volt magára, és a csapatrádión keresztül többet is káromkodott. A fiatal versenyző nem sérült meg.

 

Sokat nem kellett várnunk a következő hasonló jelenetre, mivel pár perccel a zöld jelzés után Bottas a 6-os kanyarban elvesztette az uralmát a Mercedes felett, és igen nagy erővel szemből nekiment a gumifalnak. A W10 is súlyos károkat szenvedett, de szerencsére Bottas megúszta a dolgot, aki utólag az olasz Sky-nak azt mondta, valóban vétett egy hibát és túl későn reagált. A tapasztalt versenyző szerint ebben a felerősödött szél is szerepet játszott. A gépében pedig már újra a 2-es specifikáció dolgozott, kiegészülve egy új MGU-K-val, büntetés nélkül. 

 

Ekkor már csak a Ferrari maradt ki a sorból a top-csapatok közül, és nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy Vettel „feliratkozzon a listára”. A német világbajnok röviddel a harmadik zöld jelzést követően ugyanott szállt el, mint Verstappen, de neki szerencséje volt, mert éppen hogy csak meg tudott állni a fal előtt. Ezzel azonban minden esélyét elvesztette a jó körre, mivel a lágy gumik tönkrementek a kicsúszáskor, előtte pedig Verstappen incidense akadályozta meg abban, hogy befejezze a körét, noha az első szektorban az abszolút leggyorsabb volt.

Ezek utána végeredmény nem volt mérvadó, mivel Bottas, Hamilton és Vettel sem ment igazi időmérős kört a lágy tappancsokon. Leclerc messze Bottas előtt végzett, de a fentiek tekintetében nehéz megmondani, hogy hogyan áll most az erősorrend, különösen azok után, hogy Gasly harmadik lett, akit Hamilton, Sainz, Grosjean és Räikkönen követett. És csak ezek után jött Vettel és Verstappen, míg a TOP-10-et Norris zárta.

Magnussen nagyon kevéssel maradt le a TOP-10-ről, akárcsak Pérez és Albon. Giovinazzi ugyancsak nem volt messze a 14. helyen, aki az edzés utolsó felében Leclecre panaszkodott, amikor majdnem összeütköztek egymással. Kvjat szinte ugyanazt az időt futotta meg, minta az Alfa Romeo olasz pilótája, addig a két Renault csupán Strollt és a két Williamst tudta megelőzni, ami ugyancsak irreálisnak tűnik.

A TOP-10-ből Bottas, Hamilton, Vettel, Verstappen, Stroll és Kubica kivételével mindenki lágyon mente az idejét. Hamilton és Vettel keményen, míg Bottas, Verstappen, Stroll és Kubica lágyon volt kint.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h)
1 Monaco Charles Leclerc 37 1'05.086     238.834
2 Finland Valtteri Bottas 12 1'05.417 0.331 0.331 237.626
3 France Pierre Gasly 33 1'05.487 0.401 0.070 237.372
4 United Kingdom Lewis Hamilton 43 1'05.529 0.443 0.042 237.220
5 Spain Carlos Sainz Jr. 44 1'05.545 0.459 0.016 237.162
6 France Romain Grosjean 38 1'05.701 0.615 0.156 236.599
7 Finland Kimi Raikkonen 37 1'05.728 0.642 0.027 236.501
8 Germany Sebastian Vettel 34 1'05.871 0.785 0.143 235.988

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Pirelli lecserélése sem jelentett volna garanciát
Következő cikk Videón Bottas balesete az ausztriai FP2-ről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország