Forma-1 Magyar Nagydíj

Leclerc nyerte a Magyar Nagydíj második szabadedzését, nincs Red Bull az első tízben!

Charles Leclerc 15 ezredmásodperccel a McLarenes Lando Norris előtt megnyerte a 2023-as Magyar Nagydíj második szabadedzését, amin elsősorban versenyszimulációk zajlottak. Max Verstappen csak a 11. lett.

Charles Leclerc, Ferrari SF-23

Miután az első szabadedzés nagy részében az eső uralta a mogyoródi pályát, messzemenő következtetéseket nem lehetett levonni abból, hogy George Russell volt a leggyorsabb, Max Verstappen például mért kört sem futott.

Nem futott a másik Red Bullal Sergio Perez sem, de ő egészen más okból: még mielőtt az eső elkezdett volna szakadni, az ötös kanyarban a fűre futott és a gumifalban kötött ki az RB19, ez pedig nem a legjobb kezdet, ha bizonyítani akarja, hogy Ricciardo helyett mellette tartson ki a csapat.

A második gyakorlás elején száraz volt a pálya, de esély továbbra is volt az esőre, ennek megfelelően tolongtak is az autók a bokszutca kijáratánál már a lámpa zöldre váltásakor, két perc után pedig már a mezőny háromnegyede kigurult a garázsból.

Bent maradt a két Mercedes, a két Red Bull és a két Ferrari is, így azt figyelhettük, hogy tíz perc elteltével a Willaims pontot még nem szerző pilótája, Logan Sargeant állt a tabella élén, a lágy keverékeken két tizeddel gyorsabb időt autózva, mint a közepeseket használó Lando Norris.

Megtette első etapját az AlphaTaurival visszatérő Daniel Ricciardo is, sokáig úgy tűnt, nem igazán találja a ritmust, két másodpercre elmaradva még Norris idejétől is, negyed óra elteltével azonban ez már "csak" egy másodperc volt a Williamshez és négy tizedes hátrány Juki Cunodához képest.

Időközben kijött a két Mercedes és a két Ferrari is, előbbiek elég gyenge időket futottak, amivel az edzésen a legjobb tízen kívül szorultak, míg Charles Leclerc első mért köre közepeseken a hetedik helyre volt elé.

Megérkezett közben az első gyakorláson komolyat bakizó Perez is, első körideje 269 ezredmásodperccel maradt el Sargeantétől, hamarosan pedig Max Verstappen is körbeért, szintén lágyakon, végül 75 másodperccel, de ő is kikapott az amerikaitól.

A következő, aki komolyabbat tudott javítani, az Lewis Hamilton volt, aki a negyedik helyre, Lando Norris mögé jött föl, a legjobb 14 versenyzőt pedig ezen a ponton mindössze négy tizedmásodperc választotta el.

Előbb aztán Alex Albon javította meg csapattársa idejét közel fél másodperccel, majd két és fél perc múlva már csak a hatodik helyen találta magát, az élre pedig Cunoda állt, Hülkenberg, Alonso és Csou előtt, mind lágyakon - Ricciardo ezen a ponton a 19. volt, közel másfél másodpercre újdonsült csapattársától.

Fél órával a vége előtt aztán a japántól Lando Norris vette át a vezetést, Cunoda pedig nem tudott javítani, maradt a második az időközben javító Esteban Ocon előtt. Ricciardo mindeközben megfutotta első gyorskörét lágyakon és a 10. helyre ugrott, csapattársától 450 ezredmásodpercre. Sergio Perez újra hibázott közben, az első kanyarban fékezte kockásra a jobb első kereket.

25 perccel a vége előtt az első ötnél talán csak az utolsó öt helyezett mutatott érdekesebben: Perez-Sainz-Leclerc-Piastri-Russell sorrendben zárult a mezőny, de nem maradt így sokáig, Leclerc ezúttal már időmérős szimulációt futva megelőzte Norrist és a mögé ugró Pierre Gaslyt és az élre állt. Sainz is javított, de csak a 10. helyig, így Hamilton is az utolsó ötbe csúszott.

Piastri autóján közben súlyos munkálatok zajlottak, mint kiderült, a McLarenen padlólemezt kellett cserélni, így a fiatal ausztrál csak az utolsó percekre jöhetett ki ismét. Perez közepeseken igyekezett javítani idején, de nem tudott, maradt 18., míg Verstappen a 11. helyig csúszott tíz perccel a vége előtt, bár a hosszú etapokon a tempója még így is a többiek fölé magasodott.

Ezután már elsősorban a versenyszimulációk domináltak, így a sorrend már nem változott, a végén még Hamilton panaszkodott egy sort versenymérnökének arról, hogy nincsen tapadás, de Peter Bonnington megnyugtatta azzal, hogy a többieknél sincs. Az edzés eredményét itt olvashatjátok, hamarosan pedig érkeznek a nyilatkozatok is.

 
 
       
Driver Info
 
 
 
   
Helyezés Versenyző # Autó Motor Kör Idő Intervallum km/ó
1 Monaco C. Leclerc Charles Leclerc Ferrari 16 Ferrari Ferrari 20 1'17.686   203.017
2 United Kingdom L. Norris Lando Norris McLaren 4 McLaren Mercedes 30 +0.015 0.015 202.978
3 France P. Gasly Pierre Gasly Alpine 10 Alpine Renault 26 +0.232 0.217 202.412

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Magyar Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk A Red Bull úgy számol, nem sértették meg 2022-ben a költségvetési plafont

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország