Jelentés a szabadedzésről

Újabb Ferrari-siker Belgiumban, Hamilton falnak ment

Charles Leclerc és Sebastian Vettel ezúttal is megfoghatatlan volt a mezőny számára, bár Valtteri Bottas gyakorlatilag ugyanarra az időre volt képes, mint a német világbajnok, addig a monacói mindenkit faképnél hagyott, miközben Lewis Hamilton edzése a falban ért véget.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Erik Junius

Az FP1 és az FP2 is a Ferrari fölényes sikerét hozta, de Sebastian Vettel és Charles Leclerc sem volt túlságosan elégedett a versenytempóval, mely összességében elmaradt a Mercedestől, noha az első körök nem ezt mutatták. A W10-ben még minden bizonnyal sok tartalék van, de egy körön nagyon nehéz dolguk lesz, ugyanakkor a hosszú futamon az SF90 esélytelenné válhat. A Red Bull-Honda ugyancsak problémát okozhat az olaszok számára, bár a japánok új fejlesztése egyelőre csak Alexander Albon gépében kapott helyet a „bikáknál”, míg Max Verstappen a régi erőforrással versenyez, akárcsak a gyári Ferrarik. A másik oldalon a Mercedesnél pedig Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a továbbfejlesztett csomaggal körözgethet.

 

FP3

Az FP3 elején került megerősítésre, hogy a Renault és a McLaren is visszaállt a B motorra, így a C egység leghamarabb Monzában kerülhet vissza az autókba, de akkor már büntetés nélkül. A cserének taktikai okai vannak, mivel még mindig 9 futam van hátra a szezonból, ami rengeteg. Az 5 helyes büntetést minden érintett versenyző megkapta a cseréért, de Olaszországban már nem kell ezzel foglalkozniuk. Fontos megjegyezni, hogy a Renault motorját használók közül Norris végig a B erőforrást használta eddig a hétvégén, így az ő cseréje és büntetése még várat magára. 

A Renault megerősítette, a B motorok használatának nincs köze a megbízhatósághoz, egyszerűen Spa egy olyan helyszín, ahol az előzés lehetséges, így nem pazarolnak erőforrást, miközben a büntetés sincs olyan súlyos hatással, mint más helyszíneken. 

A Racing Point pedig a Sky Sports F1 kérdésére megerősítette, hogy Pérez körönként körülbelül 0.3 másodpercet fog bukni a Mercedes régi motorjával, hiszen az új pénteken meghibásodott, ami így cserére szorult, és az már úton van a németek központjába az ellenőrzések miatt. A többi Mercedes-motoros csapat nem váltott, és a Ferrari új egysége is maradt Grosjean, Magnussen, valamint Giovinazzi autójában.

 

A leglátványosabb jelenet a bajnokhoz fűződött, amikor körülbelül 30 perc volt hátra. Hamilton egy kisebb hibát vétett, ami végül igen sokba került neki, de szerencsére nem sérült meg, ellenben a Mercedesszel, mely súlyosabb károkat szenvedett, ami orral állt bele a gumifalba. Az ötszörös világbajnok ritkán hibázik, de idén ezt már több alkalommal is megtette. A Német Nagydíjon elkövetett hibái is sokba kerültek számára. Sokat nem kellett várnunk arra, hogy megint kellemetlenebb helyzetbe kerüljön, ezúttal a Belga Nagydíj utolsó szabadedzésén.

 

A címvédő sérülés nélkül úszta meg a dolgot, de a Mercedes súlyosabb károkat szenvedhetett, és innentől kezdve beindult a nagy harc az idővel, hogy a szerelők felkészítsék a gépet az időmérő edzésre. Egy esetleges kasztnicserével Hamilton még nagyobb bajba kerülhet, amivel igencsak csökkennének a győzelmei esélyei. A Mercedes szerencséje, hogy Hamilton szemből vágódott neki a gumifalnak, így a motort és a váltó is sértetlen maradhatott, bár maga a hirtelen megállás a nagyobb sebességről odabent akár károkat is okozhatott.

A TOP-10 igencsak érdekesen alakult, leszámítva a TOP-3-at a két Ferrarival és a Mercedesszel, bár a finn ugyanarra az időre volt képes, mint a német világbajnok, addig a monacói 0.4 másodperccel volt gyorsabb náluk, ami jelentős differencia. Ami ezután következik, az már sokkal meglepőbb, mivel Ricciardo bekúszott a negyedik helyre a Renault-val, addig a csapattársa még a TOP-10-be sem tudott bejutni. Ezzel az ausztrál a Red Bull-Hondákat is legyőzte, bár Albon nem volt számára nagy kihívás, mivel a thai az időmérős etapot feláldozta a vasárnapi tempó miatt.


A Motorsport.com egy nagyon látványos 3D-s animációt készített a Forma-1 elképzelt 2021-es autójáról, felhasználván benne az eredeti terveket is. Egy igazi technikai csemege a rajongóknak.

Pérez ezúttal is nagyot ment a Racing Point színeiben, és mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy a gyengébb motor dolgozik az autójában, szemben Strollal aki 16. lett, a két gyengébben teljesítő McLarenek mögött. A britek programja is felborult a piros zászló miatt Hamilton balesete kapcsán, így nyilván előrébb lesznek az időmérőn.

A legjobb 10-ben még Räikkönen és Giovinazzi, tehát a két Alfa Romeo, valamint Gasly volt ott a Toro Rosso-Hondával. Ez a franciától komoly ugrás volt az első két edzéshez képest. Kvjat a másik géppel a 17. helyről várhatja a folytatást. A mezőnyből mindenki a lágy gumikon mente a legjobb idejét.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h)
1 Monaco Charles Leclerc 9 1'44.206     241.966
2 Germany Sebastian Vettel 12 1'44.657 0.451 0.451 240.924
3 Finland Valtteri Bottas 11 1'44.703 0.497 0.046 240.818
4 Australia Daniel Ricciardo 10 1'44.974 0.768 0.271 240.196
5 Netherlands Max Verstappen 11 1'45.312 1.106 0.338 239.425
6 Mexico Sergio Perez 12 1'45.521 1.315 0.209 238.951
7 United Kingdom Lewis Hamilton 4 1'45.566 1.360 0.045 238.849
8 Finland Kimi Raikkonen 13 1'45.659 1.453 0.093 238.639
9 Italy Antonio Giovinazzi 13 1'45.688 1.482 0.029 238.573
10 France Pierre Gasly 15 1'45.752 1.546 0.064 238.429

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sorozatos motorcserék az FP3 előtt a Belga Nagydíjon
Következő cikk Videón Hamilton nagy csattanása a Belga Nagydíjról: ezeket cserélik az autón

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország