Jelentés az időmérőről

Leclerc hatalmas előnnyel nyerte a belga időmérőt Vettel és Hamilton előtt

Charles Leclerc megszerezte pályafutása harmadik rajtelsőségét. A monacói ezúttal a Belga Nagydíj szombati napján végzett az élen a csapattársa, Sebastian Vettel, valamint a két Mercedes előtt. A fiatal versenyző óriási előnnyel húzta be az első rajtkockát.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: Erik Junius

Az első két szabadedzéshez hasonlóan a Ferrarivolt a leggyorsabb. Charles Leclerc egy igen erős körrel vétette észre magát, amire még Sebastian Vettel sem tudott válaszolni a másik SF90 volánja mögött, miközben Bottas a Mercedesszel szinte ugyanazt az időt futotta meg, mint a német világbajnok.

Még több F1 hír:

Hamilton a saját W10-esét igen csúnyán megtörte az edzés felénél, amikor a hibáját követően beleállt a gumifalba, amivel feladta a leckét a szerelőinek, de szerencséjükre a technika hátsó, lényegi része nem sérült a motorral és a váltóval, így a csapat időben el tudott készülni a javításokkal. Maga a hangolás más szempontból is érdekes volt, mivel Ricciardo a Renault-val képes volt jobb időt menni a Red Bull-Hondánál, és nem is kevéssel. Pérez a Racing Pointtal és a régi Mercedes motorral mindössze 0.2 másodpercre volt Verstappen idejétől.

Q1

Alig pár perccel a Q1 zöld jelzése után máris előkerült a piros zászló, miután Pérez pénteki kudarca után Kubica alatt is csúnyán elfüstölt a Mercedes új motorja. A Williams látványosan lángolt hátul, ami egy újabb intő jel lehetett a német mérnökök számára a továbbfejlesztett specifikáció kapcsán. A csapat hamar megerősítette, hogy a belsőégésű egységgel volt gond, amire már a nagy füst is választ adhatott. Ha a Mercedes-motoros csapatok visszaváltanak a régi motorra, mint tette azt Pérez a Racing Pointnál, az nem jár büntetéssel. A hátrány körülbelül 0.3 másodperc körönként a régi motorral. 

Robert Kubica, Williams FW42, stops with an engine problem

Robert Kubica, Williams FW42, stops with an engine problem

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

A Q1 végjátéka nem volt egyszerű, mivel Giovinazzi leállt az első szektor végén, és még oltani is kellett az autóját. Az Alfa Romeo pilótája hiába jutott tovább a Q2-be, a technika elszállt alatta, és a helyzet miatt a többiek már nem javíthattak. Ezzel Gasly, Sainz, Kvjat, Russell és Kubica volt a kieső. A McLaren rögtön elvesztette az egyik autóját, de Norris is csak a 15. helyen ment tovább.

Verstappen továbbjutása sem volt biztos, mivel a hollandnak gondjai akadtak a motorral, ami ismét kihagyott. Max még jókor, a piros zászló előtt futotta meg a harmadik helyet érő körét, addig Albon a másik géppel hatodik lett. A TOP-10 élvén Leclerc zárt Vettel, Verstappen, Bottas, Hamilton, Albon, Ricciardo, Giovinazzi, Grosjean és Pérez előtt.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h)
1 Monaco Charles Leclerc 4 1'43.587     243.412
2 Germany Sebastian Vettel 4 1'44.109 0.522 0.522 242.192
3 Netherlands Max Verstappen 7 1'44.622 1.035 0.513 241.004
4 Finland Valtteri Bottas 7 1'45.141 1.554 0.519 239.815
5 United Kingdom Lewis Hamilton 6 1'45.260 1.673 0.119 239.543

Q2

A Q2 legjobb körét Leclerc rakta össze, de csak minimális különbséggel Vettel előtt, míg Hamilton hátránya már jelentős volt a harmadik helyen, akárcsak Bottasnak. A legjobb ötben még Ricciardo volt ott Verstappen előtt, aki a Q2 végére nem hajtott ki, míg a másik Red Bull-Hondával Albon stratégiai okok miatt nem ment gyorsabb kört. A thai újoncra rajtbüntetés vár, így egy másfajta tervet követett a „bikáknál”. Mellette kieső volt még Grosjean, Norris, Stroll és Giovinazzi, idő nélkül. Az viszont a szakértők számára is érdekes volt, hogy a Red Bull miért nem használta fel Albont szélárnyékozásra, kedvezve ezzel Verstappennek, aki még a régi motorral megy.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h)
1 Monaco Charles Leclerc 6 1'42.938     244.947
2 Germany Sebastian Vettel 6 1'43.037 0.099 0.099 244.712
3 United Kingdom Lewis Hamilton 6 1'43.592 0.654 0.555 243.401
4 Finland Valtteri Bottas 6 1'43.980 1.042 0.388 242.492
5 Australia Daniel Ricciardo 6 1'44.103 1.165 0.123 242.206

Q3

Leclerc még csak esélyt sem adott a társainak, ráadásul Vettel majdnem még a második helyét is elvesztette. A monacói több mint 0.7 másodperccel volt gyorsabb a másik Ferrarinál és Hamiltonnál, aki pedig az első Q3-as köre előtt kis híján belement Bottasba. Nem igazán értették egymást, amivel pedig tapadást veszített a brit, hiszen elfékezte az első kerekeket. Verstappen sem volt esélyes a végső sikerre, mögötte Ricciardóval, Hülkenberggel, Räikkönennel, Pérezzel és Magnussennel.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h)
1 Monaco Charles Leclerc 7 1'42.519     245.948
2 Germany Sebastian Vettel 7 1'43.267 0.748 0.748 244.167
3 United Kingdom Lewis Hamilton 7 1'43.282 0.763 0.015 244.131
4 Finland Valtteri Bottas 6 1'43.415 0.896 0.133 243.817
5 Netherlands Max Verstappen 6 1'43.690 1.171 0.275 243.170
6 Australia Daniel Ricciardo 6 1'44.257 1.738 0.567 241.848
7 Germany Nico Hulkenberg 5 1'44.542 2.023 0.285 241.189
8 Finland Kimi Raikkonen 6 1'44.557 2.038 0.015 241.154
9 Mexico Sergio Perez 6 1'44.706 2.187 0.149 240.811
10 Denmark Kevin Magnussen 6 1'45.086 2.567 0.380 239.940

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: IDŐMÉRŐ - Belga Nagydíj (LIVE)
Következő cikk Leclerc nem akart variálni, és neki lett igaza

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország