Leclerc nem volt túl elégedett autójával a trükkös körülmények között

Charles Leclerc pénteki napja Spában nem zárult a legjobban, miután a második edzésen összetörte Ferrariját. A monacói összességében jobbnak érezte az autót a délelőtti etapon, és nem értette, hogy miért volt nehezebb dolga délután.

Charles Leclerc, Ferrari SF21

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A kétszeres futamgyőztes a Les Combes kanyarkombináció után veszítette el uralmát kocsija felett, és ugyan majdnem megfogta azt, végül így is leírta a bal első felfüggesztést. A hiba persze nem végzetes, hiszen csapatának azért bőven lesz ideje megjavítani az SF21-et holnapra.

Leclerc-t természetesen többek között erről az esetről is kérdezték a nap végeztével. „Trükkös nap volt igazából szerintem mindenkinek a körülmények miatt. Most van egy esténk dolgozni az autón, aztán holnap erősebben térhetünk vissza” – kezdte.

„Természetesen jobb lett volna, ha nem a falban végzem a napomat, de ez is része a szabadedzéseknek. Igyekszem nem megismételni ezt a későbbiekben.” A Ferrarinak nem ez lesz vélhetően a legerősebb pályája a motorerő hiánya miatt, de ennek ellenére nem kezdték rosszul az első edzést, a másodikra azonban kissé visszaestek.

Még több F1 hír:

„Egészen jó érzés volt, az FP2 azonban már kevésbé tetszett. Ezt meg kell értenünk, mert nem változtattunk túl sokat az autón. Remélhetőleg jó munkát tudunk majd végezni. Bízom benne, hogy sikerül megértenünk, mi nem sikerült ma délután, hogy holnap jobbak lehessünk.”

Mindenki dolgát jelentősen nehezítette az időjárás is, hiszen folyamatosan lógott az eső lába, hűvös volt, és emiatt eléggé csúszott az aszfalt. A helyzetet bonyolítja még, hogy a továbbiakban is hasonlóra lehet számítani, így nehéz lesz optimálisan beállítani a kocsikat.

„Olyan gyorsan kell alkalmazkodnunk, amennyire csak lehet, és meg kell találni azt a beállítást, amely jó lehet szárazon és esőben is, és amint ez sikerült, készen állunk egy jó hétvégére” – zárta gondolatát Leclerc.

Alonso hosszabbítása magától értetődőnek tűnt, vagy mégsem?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Történt valami a pályával, óvatosnak kell lennünk a beállításokkal
Következő cikk Norris szerint „lesz még munkájuk”, ha a középmezőny elejére akarnak kerülni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország