Leclerc: Nem volt ez egy jó nap, szenvedtem az abroncsokkal
Nem tudta kihasználni a Ferrari a Red Bull Racing bukdácsolását, ugyanis Carlos Sainz a második, míg Charles Leclerc a harmadik helyre kvalifikálta magát.

A Ferrari számára egy igazi hullámvasút az idei szezon, de a magyar hétvégén mindenki őket tartotta a pole-ra esélyes csapatnak. Miután Sergio Perez már a Q2-ben búcsúzott és Max Verstappen elvesztette a motorerejét a Q3 második felében, ez az érzés csak fokozódott.
Látva Carlos Sainz idejét, az olasz szurkolók szinte már vízionálták is a Ferrari első sorát, de ez végül nem jött össze. Leclerc nem tudta megverni csapattársát, de ami talán még ennél is fájóbb a számára, az az, hogy George Russell megelőzte mindkét olasz autót.
Az időmérő után természetesen megkérdezték a monacóitól, hogy mennyire lepődött meg Verstappen motorproblémáján és a Mercedes tempóján, de a bajnokságban második helyen álló Leclerc visszafogottan nyilatkozott és inkább a saját teljesítményükről beszélt.
„Leginkább önmagunkra fókuszálunk, nem volt ez egy jó nap, szenvedtem az abroncsokkal. Kiszámíthatatlan volt a melegítésük, de megvolt a tempó az autóban, reméljük jó vasárnapot zárunk. Meg kell értenünk, hogy mi történt az abroncsokkal” – mondta Leclerc a kvalifikáció leintése után.
Döntött az Alfa Romeo Forma-1-es jövőjéről!
Így fest egy kör a Hungaroringen az Assetto Corsában!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.