Leclerc nagyon megbánta a dolgot: Vettel a védelmébe vette a monacóit

Charles Leclerc teljesen más hangnemben és véleménnyel nyilatkozott az Orosz Nagydíj helyszínén, mint pár nappal ezelőtt Szingapúrban. A monacói megértette a helyzetet és szerinte nem lesz több olyan, mint amit a csapatrádión keresztül hallhattunk tőle.

Sebastian Vettel and Charles Leclerc, Ferrari

Evgeniy Safronov

A Ferrari Szingapúrban is megnyerte a futamot Spa és Monza után, ráadásul kettősgyőzelemmel a neve mellett, amire a 2017-es Magyar Nagydíj óta nem volt példa. A pole-ból ezúttal is Charles Leclerc várhatta a futamot, aki azonban csak második lett, míg Sebastian Vettel több mint 1 év után nyert.

Még több F1 hír:

Leclerc dühös és csalódott volt, mivel a taktika nem őt támogatta, de a Ferrari akkor úgy látta, az a leghelyesebb döntés, ha a németet hozzák ki előbb, aki nagyon gyors volt, és végül a monacói elé térhetett vissza. Charles többször kérdőre vonta az olaszokat, akik időközben elmagyarázták számára a helyzetet, legalábbis nagyon úgy tűnik, mivel a fiatal pilóta Szocsiban már teljesen másképp nyilatkozott.

„Úgy gondolom, az a reakció, amit akkor mutattam, egyszerűen nem volt helyes és az többé nem fordulhat elő. Ez is csak azt mutatja, hogy még sokat kell tanulnom. Ebben a helyzetben nem szabad így reagálni, mert a csapat helyesen cselekedett, hiszen máskülönben nem szereztünk volna kettősgyőzelmet. Egy másik stratégiával ez nem lett volna lehetséges, szóval ez a legfontosabb.”

„Tehát határozottan sokat kell még tanulnom, és ez mindennél fontosabb jelenleg. Erről határozottan sokat kell még tanulnom, és sokat is fejlődnöm, de mint mondtam, a jövőben ez nem fog megismétlődni.”

„Amikor az autóban ülsz, az érzelmek mindig mások, mint odakint, hiszen magas az adrenalin. Reggel, amikor felébredek és elgondolkodom a győzelemről, minden más. Más, amikor már alszol rá egyet, és tisztában vagy azzal, hogy mi történt. Szóval ez nem könnyű, de ennél jobban kell magam kontrollálni, mert nem cselekedtem helyesen. Be kell látnom a helyzetet, ha úgy van, és másképpen kommunikálni.”

 

„Tanultam ebből, és azon leszek, hogy több ilyen ne legyen. Egyesek megértik azt, hogy mennyire nyerni akarok, míg mások nem, vagy tévesen ítélnek meg emiatt. Mindenesetre, amit mondtam, tanulnom kell belőle, mert nincs szükségem arra, hogy ilyen helyzetben legyek. A versenyen során nem tehetem ezt, még akkor sem, ha az adrenalinszint magas. Azt hiszem, ez nem volt helyes döntés a részemről. Azt gondolom, hogy a csapat az első, és a legfontosabb. A csapat megtette, amit meg kellett tennie az első két helyért, és emiatt nagyon boldog vagyok.”

Vettel igyekezett megvédeni a csapattársát: „Nem hiszem, hogy túl sokat kellene belelátni ezekbe az üzenetekbe. Amikor az autóban ülünk, mindez más. A rádióbeszélgetések is mások. Szerintem az emberek igencsak meglepődnének, hogy mit hallanának a futballistáktól vagy a golfozóktól, így nincs értelme megérteni azt, hogy mik vannak a dolgok mögött, ha erről beszélünk. Szerintem ez elég normális.”

„Nyilvánvalóan nyerni akart, és ideges volt, amikor rájött, hogy mögöttem van, és az hiszem, ha ez fordítva lenne, akkor valószínűleg ugyanolyan ideges lennék. Ez az érzelmi része a dolgoknak, ami végigfut rajtad a versenyzés közben. Ha nem így lenne, akkor az azt jelentené, hogy nem érdekel és nem hiszem, hogy sok olyan pilóta van, aki ezzel nem foglalkozik.”


Lewis Hamilton már a McLarennél is kipróbálhatott pár nagyon érdekes és legendás autót. Ezek közül a legértékesebb a Mercedes W125 volt, ami 1934-ben mutatkozott be.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Giovinazzinak nem volt szerencséje, egy epizódot mégis örömmel néz vissza
Következő cikk Sainz nem fél kockáztatni a 7. helyről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország