Leclerc: Nem fogok tanácsokat adni Sainznak

Charles Leclerc a Fioranóban végrehajtott tesztet követően kijelentette, hogy szerinte újdonsült csapattársának nincs szüksége tanácsokra, mivel a spanyol tökéletesen tisztában van vele, hogy mit csinál.

Leclerc: Nem fogok tanácsokat adni Sainznak

Carlos Sainz szerdán debütált a Ferrari Forma-1-es autójában Fioranóban, ahol egy hároméves autóban, az SF71H volánja mögött töltött el egy napot. A spanyol úgy fogalmazott a tesztet követően, hogy „soha nem fogja elfelejteni ezt a pillanatot”.

A teszt során 118 kört teljesítő Sainz célja elsősorban a Ferrari autójához való hozzáigazodás volt, hiszen számos új megoldással találkozik az olaszoknál. Eközben csapattársa, Leclerc a pálya mellől figyelte a szárnypróbálgatásait.

Sebastian Vettel távozását követően a monacói pilóta lett a csapat legtapasztaltabb aktív pilótája, már ami a Ferrarinál töltött időszakot illeti, azonban Leclerc kijelentette, hogy nem fog tanácsokat adni Sainznak, ugyanis szerinte a spanyol tökéletesen tisztában van vele, hogy mit kell tennie.

Még több F1 hír:

„Ha idáig eljutott, azt hiszem, nincs szüksége tanácsokra” – mondta el a monacói a Grandpx.news kérdésére. „Pontosan tudja, hogy mit csinál, ez a nap arról szólt számára, hogy magabiztosabbá váljon a csapattal.”

„Egy kicsit jobban ismerem a csapatot, ennyi az egész. Nagyon figyelmesen néztem őt ma (szerdán), és csak sok szerencsét kívánhatok neki” – tette hozzá Leclerc, aki tehát rajta tartja a szemét új csapattársán.

 

Ami Sainzot illeti, azt mondta, hogy egy kiterjedt programon vett részt szerdán, amelynek célja az volt, hogy megismerkedjen a Ferrarival. Miután végzett a teszttel, úgy nyilatkozott, hogy sohasem fogja elfelejteni ezt a napot.

„Alig vártam, hogy beugorjak az autóba, az első installációs kör izgalmas volt” – jelentette ki a spanyol. „Aztán nekiláttunk a munkának, és nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a napunk alakult. Átfogó programot hajtottunk végre.”

Még több F1 hír:

„Megismerkedhettem a beállításokkal, a mérnökökkel, szerelőkkel, a kormánykerékkel, azokkal az eljárásokkal, melyek nyilvánvalóan kicsit mások, mint az előző szezonban vezetett autóé volt” – zárta a gondolatmenetet a spanyol, aki tehát nagyon izgatottan várja a folytatást.

Videón, ahogy Vettel megérkezik az Aston Martin gyárához...


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.
megosztás
hozzászólás
Korábbi F1-es világbajnokok és versenyzők indulása mentheti meg a DTM-et
Előző cikk

Korábbi F1-es világbajnokok és versenyzők indulása mentheti meg a DTM-et

Következő cikk

Wolff: Vettelnek a Ferrarinál tapasztalt „negatív spirál” után változásra volt szüksége

Wolff: Vettelnek a Ferrarinál tapasztalt „negatív spirál” után változásra volt szüksége
Hozzászólások betöltése