Leclerc nem érti, miért hibázott ismét

Charles Leclerc teljesen szükségtelennek nevezte a magyarországi hibáját az időmérőt követően, amit végül a 4. helyen fejezett be a Ferrarival, közvetlen a csapattársa, Sebastian Vettel előtt.

Pierre Gasly, Red Bull Racing RB15, leads Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Charles Leclerc idén már több hibát is vétett, és ez legutóbb igen sokba került számára, még a Magyar Nagydíj előtt Hockenheimben, hiszen a második helyről esett ki a trükkös körülmények között. Azelőtt is voltak hibái, melyek közül a legnagyobb Bakuban volt, amikor az időmérőn nekivágta az autót a falnak, amivel lehetséges, hogy egy pole-t és egy győzelmet vett el magától.

Még több F1 hír:

Leclerc ezúttal a Hungaroringen hibázott és ment neki a falnak, ám most nagyon szerencsés volt. Ott lehetett a Q2-ben, majd a Q3-ban is, de ha a Ferrarit más szögben veri oda, akkor mindennek vége lehetett volna.

„Nehéz most mit mondanom, mert ez a hiba a részemről teljesen szükségtelen és elfogadhatatlan volt. A legutóbbi hétvégén is hibáztam, az időmérőn pedig idén második alkalommal... Nagyon szerencsés vagyok, hogy sikerült visszatérnem a pályára és az autó nem szenvedett súlyos károkat. Hálás vagyok a csapatomnak amiért a gépet felkészítették a folytatásra. Tényleg köszönöm nekik.”

„Tanulnom kell ezekből a hibákból, és dolgoznom kell rajtuk, ugyanakkor, ha a teljes képet nézem a Q3-mal, akkor az sokkal pozitívabb volt. Nagyon elégedett voltam a körömmel, de ez most egy 4. helyre volt elegendő. Tudtuk, hogy ez egy nehezebb pálya számunkra, és az eső sem érkezett meg, ami nyilván simábbá tette a helyzetet a riválisaink számára.”

„Szóval nem lehetünk meglepettek, mert tudtuk, hogy ezen a pályán nehezebb dolgunk lesz. A Mercedes és a Red Bull is nagyon gyors volt. Most nehéz volt felvenni velük a harcot, és bizonyára a futamon sem lesz könnyű, de az kicsit mindig más. Bízom benne, hogy képesek leszünk jobban menni, mert általában vasárnap gyorsabbak vagyunk, mint szombaton. A megfelelő stratégiára és egy tökéletes teljesítményre lesz szükségünk, ami után majd meglátjuk, mi történik.”


A Forma-1-ben szinte minden a biztonságért felel, és természetesen ez alól a versenyfelszerelések sem jelentenek kivételt. A PUMA is rendkívül nagy hangsúlyt fektet arra, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a lehető legnagyobb biztonságban üljön az autójában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: A verseny még hátravan
Következő cikk Már 6-6 az állás a Ferrarinál: Vettel nem elégedett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország