Leclerc nem érti, hogy végezhetett Russell mögött
Charles Leclerc nem igazán tudja hova tenni, hogy miként végezhetett előttük George Russell azok után, hogy a brit az első körben visszaesett a mezőny végére.
Izzasztó futamon van túl a Ferrari pilótája, Charles Leclerc, aki nem igazán tudott beleszólni az élen történő küzdelembe. A futam elején történt Mercedes-ütközés után azonban felcsillant a remény a monacói számára, hogy értékes pontokkal segítse csapatát közeledni a német gyártóhoz.
Leclerc végül képes volt átugrani Alonsót a spanyol hibája után, ám közben Russell is szép felzárkózást bemutatott, és képes volt odaérni a negyedik helyre, ami nem kis teljesítmény a Mercedes pilótájától.
„Carlos problémájával nem a lehető legjobban kezdtük a napot, ami nagy kár” – kezdte az értékelését Charles Leclerc a futam után, aki igyekezett a biztos pontokra rámenni azok után, ami a csapattársával történt a rajt előtt.
„Nem hiszem, hogy többet kihozhattunk volna a versenyből. Nem ért minket váratlanul a McLaren tempója, bár szupergyorsak voltak, pénteken számítottunk rá, hogy továbbra is nagyon erősek lesznek.”
Nagyon fontos lett volna, hogy Leclerc Russell előtt érjen célba, hiszen kiélezett a küzdelem a két alakulat között a konstruktőri bajnokságban. Azzal, hogy a fiatal brit a mezőny végéről képes volt egészen a Ferrari előtt célba érni, a monacói sem tud mit kezdeni.
„A Mercedes tempóján viszont eléggé meglepődtünk. Azok után, hogy az első körben történt balesettel is előttünk végeztek, szóval igen, ez elég meglepő.”
Eközben Hamilton személyesen is elnézést kért Russelltől, amiért a futam elején nehéz helyzetbe hozta a csapattársát. A hétszeres bajnok magára vállalta a balesetet, ezért is kereste fel a fiatal brit pilótát.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.