Leclerc nem érti, Hamilton hogy mondhatott ilyet Verstappen autójáról

Charles Leclerc Lewis Hamiltonnal beszélgetett még a Mexikói Nagydíjat követően, és némileg összezavarták őt a hétszeres világbajnok megfigyelései a Red Bull autóját illetően.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG, Max Verstappen, Red Bull Racing, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari at the post race press conference

Max Verstappen dominálta az idei bajnokságot, hiszen 19 futamot nyert a harmadik világbajnoki címéig vezető úton. A holland számos sikere közül az egyik a mexikói volt, ahol Hamilton és Leclerc előtt ért célba.

Az Auto Motor und Sportnak Leclerc nemrég pedig arról beszélt, hogy a viadalt követően Hamilton elmondta neki, hogy miközben az RB19 mögött haladt, pontosan látta, Verstappen autója hol jobb az ő Mercedesénél. A monacói viszont nem igazán értette, Hamilton hogyan tudott megfigyelni ennyire apró részleteket.

„Beszéltem Lewisszal Mexikó után, ahol elmondta nekem, hogy pontosan látta, Max autója hol volt gyorsabb. Ez talán igaz az ő szempontjából, de be kell vallanom, hogy én nem tudom megkülönböztetni ezeket a részleteket. Itt milliméterekről van szó a hasmagasság és a futómű mozgása terén.”

„Azt persze látni lehet, hogy egy autónak puhább vagy keményebb futóműve van-e, és hogy mely pontokon nyer időt veled szemben. Én általában a belső kamerás felvételeket szoktam megnézni. Ott lényegében a versenyző szemszögéből lehet látni, hogy az autó mit csinál és mit nem csinál a pályán.”

Leclerc végül még azt is elmondta, hogy bár az RB19-es valóban kiemelkedő autó volt 2023-ban, nem lenne fair azt mondani, hogy Verstappennek könnyű dolga volt: „Ez nem lenne igazságos. Persze, most talán kényelmes helyzetben van, de rengeteget kellett azért dolgoznia, hogy eljusson idáig.”

„A csapata is kiváló munkát végzett azzal, hogy jelenleg ott tartanak, ahol. Ezt tisztelem. Most nekünk is ilyen jó munkát kell végeznünk ahhoz, hogy utolérhessük őket.”

A Ferrari korábbi elnöke amondó, anno őket jobban próbálták lassítani, mint most a Red Bullt...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Willi Weber: Michael mellett teljesen más lett volna Mick sorsa
Következő cikk 2023-as F1-es pilótarangsor – 18. helyezett

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország