Leclerc: nem engedékenyek velem a versenybírák, de egyszer tényleg megúsztam

A Ferrari ifjú monacói pilótája, Charles Leclerc úgy véli, nem igazak azok a vádak, hogy a Forma-1 versenybírái engedékenyebben bánnának vele, a sérelmezett esetek nagy részében tényleg nem volt bűnös, ám volt egy alkalom, amikor jogosan büntették volna meg, mégis megúszta.

Charles Leclerc, Ferrari in the press conference

Fotót készítette: FIA

Leclerc sem tudhat maga mögött egyszerű szezont a Ferraris bemutatkozó évéhez képest, míg tavaly a győzelmekért harcolt, addig idén gyakorta a Q2 kiesői között találja magát. Így is sikerült az idei év során két dobogót begyűjtenie, ami minden túlzás nélkül állítható, hogy az idei Ferrarival erőn felüli teljesítmény.

Leclercet a balszerencse is sokszor sújtotta, ám felmerültek vele kapcsolatban az olyan vádak, hogy a versenybírák túl engedékenyen bántak vele idén. Rögtön három eset is felmerül, amihez hasonlóért már más versenyzőket szankcionáltak.

Az egyik ilyen eset Barcelonában történt, amikor Leclerc autója lefulladt, és ő úgy gondolta, nem is fog tudni újraindulni, ezért kikötötte a biztonsági övét. Az autó motorja újra beindult, ő pedig kikötött biztonsági övvel hajtott be a bokszba, ami sokak számára egyértelmű szabályszegésnek minősült.

Még több F1 hír:

Másik eset Spa Francorschampsban történt, amikor hasonló módon vétett a szabályok ellen Leclerc, mint amiért Szocsiban Lewis Hamiltont megbüntették, vagyis a kijelölt zónán kívül hajtotta végre a rajtgyakorlatát. A harmadik eset Szocsiban történt, amikor az első körben összeakadt Lance Strollal, ezért sem kapott büntetést, holott sokan felelősnek látták.

A Racefans erre vonatkozóan kérdést is tett fel a Ferrari pilótájának, aki elmondta, hogy szó sincs arról, hogy a sportbírák kivételeznének vele, és engedékenyebbek a többi pilótához képest. Mindegyik szóban forgó esetre magyarázatot is adott, egyet megjelölve, hogy valóban szerencséje volt.

A Barcelonában történt eset kapcsán megjegyezte, hogy szerinte érthetően elmagyarázta az esetet, hozzátéve, hogy először sokan kételkedtek a magyarázatában, de igazat mondott. A Belga Nagydíjon történt eset kapcsán mindössze annyit mondott, hogy „teljes más volt a helyzet ahhoz képest, amit Hamilton csinált”.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000, Sergio Perez, Racing Point RP20

Charles Leclerc, Ferrari SF1000, Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

A Lance Strollal való ütközés kapcsán viszont elismerte Leclerc, hogy ott mázlija volt azzal, hogy a versenybírák nem szankcionálták. „Azt mondanám, hogy a Lance Strollal történt incidensnél mázlim volt, hogy megúsztam” – szó szerint idézve válaszát.

Leclercre utoljára a Stájer Nagydíjat követően szabtak ki büntetést, ugyanis akkor az időmérőedzés során feltartotta Danyil Kvjatot a gyorskörén. Ezért a kihágásért akkor egy háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották a stewardok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Hamilton kiakadt: nem érti, mit keres Petrov a versenybírák között
Következő cikk A DAS nélkül érkezett Portugáliába a Mercedes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország