Leclerc: „Nem az én dolgom eldönteni, ki legyen egyes és kettes”

Charles Leclerc továbbra is nagyon hálás azért, hogy Sebastian Vettel csapattársa lehet, akitől elmondása szerint sokat tanulhat. A monacói nem akar belefolyni a sport politikai részébe.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Simon Galloway / Motorsport Images

A 22 esztendős monacói már a második F1-es szezonjában megkapta a lehetőséget arra, hogy a Ferrari pilótája legyen. Úgy tűnik, a vezetőség nagyon jól döntött a Räikkönen-Leclerc cserével, mert az ifjú sztár lenyűgözően teljesít, és idén a két győzelme mellett sokkal többször is nyerhetett volna, míg ez négyszeres világbajnok csapattársának, Sebastian Vettelnek csupán egyszer sikerült, addig Kanadában a hibája miatt elvettek tőle egy első helyet.

Még több F1 hír:

Charles Leclerc továbbra is Vettel előtt áll a bajnokságban, és a Belga Nagydíj óta csak egy olyan hétvége volt, amikor nem ő állt a pole-ban. Ez épp legutóbb volt a Japán Nagydíjon, ahol Vettel Kanada után újra időmérőt nyert, de vasárnap mindezt nem váltotta győzelemre, míg Leclerc szintén hibázott a startnál, majd az 1-es és a 2-es kanyar között nekiment Max Verstappennek, akiről Jenson Button minden idők leggyorsabb versenyzőjeként nyilatkozott.

Leclerc egyre nagyobb elismeréseket kap a paddockban és azon kívül is. Flavio Briatore szerint a fiatal sztár már készen áll arra, hogy a bajnoki címért menjen, addig Vettel kettesszámúként segítheti a csapattársát. Charles nemigazán akar belefolyni ebbe, és ismét csak azt hangsúlyozta, hogy örül Vettel jelenlétének, akitől sokat tanulhat.

„Nem az én dolgom eldönteni, hogy ki legyen az első és a második versenyző. Végül mindent megteszünk magunkért. Sebastian négy bajnokságot nyert, míg nekem egyetlen egy ilyen címem sincs. Nagyszerű tapasztalattal rendelkezik, nagyon gyors és rengeteget tanultam tőle.” - kezdte Leclerc.

 

„Nagy segítséget jelent számomra Sebastian a csapattársamként. Figyelem, ahogy fejleszti az autót, és mit mond a mérnököknek. Sok mindent mondhatsz a mérnököknek, de ha túlzásba esel, akkor össze is zavarhatod őket. A pilótáknak pontosan meg kell érteniük, hogy mit kell mondaniuk, és Sebastian nagyon hasznos számomra.”

Leclerc hozzátette, Lewis Hamiltont is nagyon tiszteli a mezőnyből: „Lewis mindig is nagyon kedves volt velem. Minden alkalommal, amikor látott, mondott valami kedveset. Nagy megtiszteltetés, hogy ilyen szavakat hallok egy világbajnoktól. Régebben figyeltem Lewis versenyeit, és arról álmodoztam, hogy a Forma-1-ben leszek. Most pedig vele harcolok a pályán, és kedveset szavakat mond nekem. Ez nagyszerű.”


Max Verstappen kipróbálhatott egy legendás darabot, a 1,5 literes V12-es motorral ellátott a Honda RA272 F1 volánjánál ízelítőt kaphatott a fiatal holland az aranykorszak hangulatából.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button szerint Verstappen a Forma-1 történetének leggyorsabb versenyzője
Következő cikk Így rúgta el Schumacher fia a Ferrari F8 Tributónak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország