Leclerc nem akart unfair lenni Vettel mögött az időmérőn

Charles Leclerc-nek lehetett volna lehetősége arra, hogy megelőzze Sebastian Vettel autóját, de úgy döntött, hogy jobb a békesség, még akkor is, ha ez az utolsó Q3-as körébe kerülhet.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Idén már több alkalommal is láthattunk arra példát, hogy a pilóták feltartják egymást a Q3-ban. Monzában egy igazi káosz alakult ki, de az FIA ennek ellenére nem akarsz drasztikus szabályváltozást. Akkor majdnem a komplett Q3-as mezőny nem ért fel az utolsó körére.

Még több F1 hír:

Charles Leclerc a pole-ban végzett, míg Sebastian Vettel is azok között volt, akik nem teljesítettek utolsó mért kört. Szombaton Abu Dhabiban fordult a kocka, de ezúttal szó sem volt arról, hogy a Ferrari esélyes lehetett volna a pole-ra.

Vettel már a köre legelején hibázott, így annak ellenére sem tudta megelőzni Leclerc-t, hogy a monacói csak egy Q3-as kört ment. Az időmérőt követően a fiatal pilóta úgy fogalmazott, hogy nem tudja pontosan mi történt, de utána fognak járni a dolgoknak.

 

Leclerc a különböző televíziós társaságok kamerái előtt már azt mondta, hogy megelőzhette volna a német világbajnokot, de nem akart ezzel kellemetlenséget okozni. Adott esetben ez egy újabb konfliktust eredményezett volna a két pilóta között, akik legutóbb Brazíliában összeütköztek egymással és kiestek.

„Seb volt előttem, és természetesen az esetleges előzésemmel nem akartam hatalmas kellemetlenséget okozni, így hátul maradtam, de tudtam, hogy szoros lesz. Nem akartam megelőzni őt, mert az nem lett volna fair vele szemben.” - fogalmazott Leclerc.


Egy virtuális kör a Ferrarival Abu Dhabiban, mely az évadzáró F1-es nagydíjnak ad otthont. Főszerepben a villanyfényes Yas Marina Circuit, amit a következő héten is használni fognak a csapatok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton örül a Ferrari első bókjának
Következő cikk A Mercedes elmagyarázta, miért indul használt gumival Bottas

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország