„Leclerc-nek több veleszületett sebessége van, mint Carlosnak”

A Forma-1 működésében korábban tevékenyen szerepet vállaló Joan Villadelprat szerint nincs semmi gond Carlos Sainz teljesítményével, de Charles Leclerc eredendő tehetségét többre tartja.

Charles Leclerc, Ferrari

A Ferrarinál továbbra sincs kikiáltva, hogy ki az első számú pilóta, ugyanakkor az eredményeket és a nyers tehetséget illetően kimondatlanul is Charles Leclerc-nek áll a zászló a marnellói alakulatnál, aki 2022-ben sokáig a világbajnoki címért is harcban volt.

Carlos Sainz idén eddig több pontot gyűjtött, mint a monacói, azonban a képet árnyalja, hogy Leclerc a három futamból kétszer is kiesett. Az utóbbi napokban ráadásul arról is felröppentek hírek, hogy Sainz idő előtt búcsút inthet a Ferrarinak.

Az egykor az F1 vezetésében is aktívan dolgozó Joan Villadelprat szerint Sainz remek pilóta, de az eredendő tehetségből szemmel láthatóan Leclerc-nek jutott több, így a spanyolnak dupla annyit kell dolgoznia, mint a monacói riválisának.

„Úgy látom, hogy [Sainz] az elejétől kezdve nyomja. Az autóhoz való alkalmazkodásról szóló történet már nem aktuális, szóval folytatnia kell” – jelentette ki El Confidencial kérdésére Joan Villadelprat, aki szerint a spanyolt Leclerc is jobb teljesítményre készteti.

„Mert Leclerc visszatér, és nagyon erős. Nagyszerű veleszületett sebessége van, több, mint Carlosnak, akinek többet kell dolgoznia rajta, szóval nyomnia kell, és a maximális pontokat kell szereznie, és ott kell maradnia (közel hozzá).”

„Most ő van elöl, de ha Leclerc kerül előre... Szóval az ő értéke még ma is nagyobb, mint Carlosé a Ferrarinál, ő ma megbecsültebb, mint Carlos, és az első feladat az, hogy Carlos megbecsültebb legyen, mint Leclerc.”

„Leclercnek eladták, hogy ő az első számú, és amikor meglátja maga előtt Carlost, bármennyire is jó a vibrálásuk, hányingere lesz tőle” – zárta le a gondolatait némileg humorosan a szakértő.

Steiner többé nem akar Mick Schumacherhez hasonló fiatal pilótát…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda szívesen látná Vettelt csapatfőnökként
Következő cikk Jordan szerint csoda lenne, ha Michael Schumacher felépülne

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország