Leclerc-nek tetszik az APX GP „nyílt” hozzáállása a Forma–1-hez
A még mindig cím nélküli film forgatása Silverstone-ban vette kezdetét, és érthető módon elég komoly figyelmet is kapott. A képekből és videókból, valamint Brad Pitt szavaiból pedig jól látszik, milyen sok munkát fektetnek bele a készítők. Mindez Charles Leclerc-nek is tetszik, akárcsak az, ahogyan az F1-es közeghez viszonyulnak.
Az Apple égisze alatt készülő hollywoodi produkció, melyet a Top Gun: Mavericket is rendező Joe Kosinski hoz majd tető alá, igyekszik minél élethűbben és hitelesen bemutatni a Forma–1 világát. Ebben segítségükre lesznek a Lewis Hamiltontól kapott tanácsok is, hiszen a brit pilóta producerként is részt vesz a film elkészítésében.
A Mercedes és a Carlin által átalakított F2-es autók pályára hajtottak a brit versenypályán az F1-es és egyéb programok közötti időben. Arról nem is beszélve, hogy a célegyenesben még saját garázst és bokszfalat is kaptak, amire több pilóta is irigykedett.
Az APX GP, a film kedvéért kitalált csapat pedig vasárnap a rajtrácsra is felállt, Pitt és a másik főszerepet játszó Damson Idris csatlakozott a valódi pilótákhoz a nyitóceremónia és a nemzeti himnusz alatt, majd fel is vettek velük egy jelenetet, ahol az istálló menedzsere, Javier Bardem is beköszön.
A forgatásban egyébként benne volt a potenciál arra, hogy kisebb-nagyobb felfordulást okozzon a paddockban, de végül minden simán zajlott. Leclerc-t, aki a versenyzői eligazításon még Pitt-tel is szelfizett, megkérdezték, mit gondol a készülő filmről.
„Már az, hogy maga a film hogyan fog kinézni, az általuk használt technológia és minden más. Rendkívül jó a megközelítésük, megértették, hogy nekünk végeznünk kell a munkánkat, vezetni kell az autókat, miközben ők is végzik a maguk munkáját. Nagyon nyíltan kezelik tehát a helyzetet, és a végeredmény biztosan elképesztő lesz” – vélekedett a monacói.
Silverstone után egyébként további F1-es hétvégéken is fogjuk még látni az APX GP-t, köztük a Hungaroringen is.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.