Leclercnek "pofozgatnia" kellett magát a monzai futamon

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája monzai győzelme után arról beszélt, hogy a futam alatt végig az járt a fejében, mekkora siker lenne a Ferrarinak hazai pályán elhozni a győzelmet.

Race winner Charles Leclerc, Ferrari celebrates on the podium with the champagne

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

A Ferrariban versenyezni hatalmas megtiszteltetés, főleg, ha az ember 21 éves. A Ferrariban versenyezni azonban hatalmas felelősség is, elvégre ők az egyik, ha nem a legnagyobb hagyományokkal rendelkező istálló a Forma-1-ben, és a rajongók mindig a legtöbbet várják el a csapattól, főleg hazai pályán, még akkor is, ha az egy nehezebb időszakon megy keresztül. Pontosan tudja ezt Charles Leclerc, aki mély megkönnyebbülésének adott hangot az általa megnyert Olasz Nagydíj után:

„Tízszer annyira örülök, mint ahogy más sikerek után szoktam karrierem folyamán. Általában az a célom egy hétvégén, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból, de ezen a hétvégén semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy nyernem kell. A verseny alatt folyamatosan el-elkalandoztak a gondolataim. Azon gondolkoztam, mennyit jelentene ez a siker a tifosiknak. Hallottam őket üvölteni a lelátókról, és amikor odanéztem, láttam, hogy ezek 99%-a vörösben úszik. Láttam, ahogy ugrálnak, és integetnek. Folyamatosan pofozgatnom kellett magam, hogy a versenyre koncentráljak.”

Még több F1 hír:

A monacói nyilatkozatában arról is tanúbizonyságot tett, hogy hiába van a csapatnál kevesebb, mint egy éve, pontosan tudja, mi az, amit a szurkolók hallani szeretnének:

„Érdekes módon már az első játékautó, ami felkeltette az érdeklődésemet, is egy Ferrari volt. Ebből az érdeklődésből később szerelem lett. Emlékszem, életemben előszór Jules Bianchival jártam a Ferrari gyárában, persze akkor még nem engedtek be a versenyautó-részlegbe, kint meg kellett őt várnom. Mostanában valamiért mindig be szoktak engedni. A Ferrarinak megvan a saját varázsa, amit onnantól érez az ember, hogy belép Maranello városába. Az ottaniak a szenvedélyüknek élnek, és ezt a szenvedélyt Ferrarinak hívják. Lehetetlen tőle megszabadulni.”


A Formula E hiába szól az utcai pályákról, az elektromos szériában rengeteg előzést láthatunk, amik nem kikerülések, hanem valódi, látványos manőverek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve nem érti, hogy Leclerc miért nem kapott büntetést
Következő cikk Bottas szerint Leclerc olyan kemény, mint egy ferrarisnak lennie kell

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország