Leclerc-nek Monzában a hiba is belefért

Charles Leclerc kitörő örömmel ünnepelte pályafutása második futamgyőzelmét, a Ferrari monacói versenyzője azonban nem tagadta, hogy többször is hibázott, de az olaszok autójának fölénye erre is lehetőséget engedett.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 and Pole Sitter Charles Leclerc, Ferrari in Parc Ferme

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 and Pole Sitter Charles Leclerc, Ferrari in Parc Ferme

Steve Etherington / Motorsport Images

Zsinórban a második futamát nyerte Charles Leclerc, aki előbb Lewis Hamiltont, majd Valtteri Bottast is maga mögött tartotta. A Ferrari a várakozásoknak megfelelően Spa után Monzában is jelentős fölényben volt, így a monacói magabiztosan tartotta maga mögött a Mercedeseket, miközben a másik Ferrarival Vettel csúnyán leszerepelt az istálló hazai pályáján. Hamilton és Bottas mindent megtett, de esélyük sem volt a Ferrari egyenesben mért sebességével szemben.

"Nagyszerű verseny volt. Soha életemben nem fáradtam el ennyire" - kezdte angolul Leclerc, aki azonnal olaszra váltott, hogy a hazai közönségnek megköszönje a támogatást. A monacói nem tagadja, hogy nem sikerült lehoznia hiba nélkül a futamot, de ezúttal a Ferrari sebességfölénye így is elég volt. "Igen, hibáztam is, de a végén én nyertem. Nagyon boldog vagyok, de óvatosan kell a dolgokat megközelíteni a hibák miatt, de ezúttal ez nem került pozícióba."

Még több F1 hír:

Leclerc beérésével Hamilton mellett Valtteri Bottas is megpróbálkozott, egyiküknek sem sikerült. "Jó volt stratégiánk, és az első szakaszt meg tudtam nyújtani, így volt lehetőség a végén. De nem az előzésre, mert nem volt esélyem, tartani a tempót" - mondta a finn. "Nagyon nehéz volt ellene, mert a Ferrari ma gyorsabb volt, mi mindent megtettünk, a motoron is állítottunk, de nem sikerült győzni."

Lewis Hamilton a harmadik helyen ért célba, és nem volt csalódott. "Abszolút szép munkát végzett Charles, gratulálok a Ferrarinak. Mi mindent megtettünk, de az abroncsok ennyire voltak képesek. Közel kerültünk, de megelőzni nem tudtunk. De nagyon sok pontot szereztünk, és elhúztunk a konstruktőri vb-n a Ferrari előtt. Nekem is nagy előnyöm van az egyéni vb-ben, de nem gondolok még erre. Harmadik lettem, és örülök neki" - mondta a brit címvédő.


A legendás márka az Olasz Nagydíj előtt egy nagyon látványos show-t csinált, miközben Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen mellett más korábbi ferraris pilóták is felvonultak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc nyert Monzában Bottas előtt, Vettel hibázott, pontot sem szerzett!
Következő cikk Pérez nagyot ment Monzában, a mezőny végéről lett 7.

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország