Leclerc nehezen tudta élvezni a Hamilton és Perez elleni csatáját

Charles Leclerc elismerte, hogy hiába vett részt az idei Forma-1-es szezon egyik leglátványosabb csatájában, nehezen tudta élvezni azt a csapat rossz stratégiája miatt érzett frusztrációjával.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75, battles with Lewis Hamilton, Mercedes W13

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Miután a Ferrari döntésének értelmében Charles Leclerc-nek használt kemény gumikon kellett volna védekeznie a mögötte friss lágyakon érkező vetélytársaival szemben, az idei év egyik legizgalmasabb hármas csatájának lehettünk szemtanúi.

Leclerc azonban végül nem tudott mit kezdeni a lágyakon, sérülésmentes autóval támadó Perezzel és Hamiltonnal, és el kellett fogadnia, hogy a negyedik helynél nem érhet el jobb eredményt – a tudat pedig, hogy a Ferrari stratégiai hibái miatt nem nyerhetett, erősebb volt, mint a csata által generált adrenalin.

„Nem tudom, mennyit láttatok a csatából (szerencsére a jó rendezésnek köszönhetően sokat), de végig a határon autóztam” – nyilatkozta többek között a Motorsport.com-nak a csatájáról Leclerc.

Még több F1 hír:

„A határon kellett autóznom ahhoz, hogy valahogyan védjem a pozíciómat, ennél többet nem nagyon tudtam volna tenni abban a helyzetben. Hiába lehetett volna élvezetes a csata, nagyon frusztrált voltam. Nem tudtam élvezni a frusztráció miatt, és nem is azért a pozícióért akarok harcolni. Kívülről biztos jó volt nézni…”

„Csak én voltam használt gumikon, és nagyon trükkös helyzetben találtam magamat, mindent bele kellett adnom. Minden egyes kanyarban figyeltem arra, hogy Lewis egy kicsit mögöttem legyen a kanyarcsúcsponton. Próbáltam a legjobbamat nyújtani.”

„Végig hittem benne, hogy lesz még esélyem, és tényleg mindent beleadtam. Végül nem úgy alakultak a dolgok, de a nehéz pozíció ellenére is az utolsó körig hittem abban, hogy még jóra fordulhatnak a dolgok.”

Leclerc úgy fogalmazott, hogy Binotto a futam leintése után az óvatosságra intése helyett „csak megpróbált felvidítani”, amit elég nehéz elhinni az esetről készült képek és a résztvevők testbeszéde alapján.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen ezzel a feltétellel hajlandó visszatérni a Drive to Survive-ba
Következő cikk Schumacher abban bízik, hogy most már leszáll róla a média

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország