Leclerc: nagyon várom Hamilton érkezését, kíváncsi vagyok, mitől ilyen jó

Charles Leclerc jövőre egy hétszeres világbajnokot kap maga mellé Lewis Hamilton személyében, de ő természetesen nem ijed meg ettől a kihívástól. Inkább kíváncsian várja, milyen titkokat és trükköket leshet el tőle.

Leclerc: Muss daran glauben, dass ich Hamilton schlagen kann

Bár az év eleje óta már jelentősen lecsendesedett Hamilton átigazolásának híre, de ahogy egyre közelebb kerülünk a 2025-ös idényhez, minden bizonnyal újra egyre nagyobb figyelmet kap majd a brit megérkezése Maranellóba. Leclerc pedig már alig várja ezt a pillanatot, és a The Race-nek elmondta, miért.

„Elképesztően kíváncsi leszek arra, hogy lássam, miket csinált jól egész pályafutása során, aminek köszönhetően ilyen sikereket tudott elérni. Nagyon kevés gyengesége van. Igazából nem is tudom, van-e Lewisnak gyenge pontja. Rendkívül erős versenyző, mindig ott van, szupergyors és szuper kiegyensúlyozott.”

 

„Emiatt nagyon érdekes lesz számomra tanulni tőle, miközben megmutathatom, mire vagyok képes ugyanolyan autóban. Ez a két dolog motivál igazán.” Hogy mit hoz majd az egymás elleni párharcuk, azt most még nem lehet tudni, az viszont világos, hogy Hamilton sem legyőzhetetlen, különösen szombatonként, ahol George Russell a három közös szezonjuk alatt összességében jobban teljesített, mint rutinos honfitársa.

Leclerc-ről pedig tudjuk, mennyire jó az időmérőkön, miközben sokszor a versenyeken is képes varázsolni. Ezek alapján tehát érdekes párharcnak tűnik az övék, amivel kapcsolatban sokan úgy vélik, hogy a monacói jöhet ki belőle győztesen.

„Nos, ezt jó hallani” – válaszolt Leclerc, amikor szembesítették őt ezekkel a véleményekkel. „Én viszont nem igazán gondolok arra, mik az elvárások, mivel csak arra koncentrálok, amit én magam tudok csinálni. Én elsősorban mindig a folyamatra fókuszálok, hogy nagy dolgokat érhessek el, és nem a nagy dolgokra gondolok, majd pedig a folyamatra, amellyel elérhetem őket.”

A két pilóta helyzete természetesen eltér majd a Ferrarinál, hiszen Leclerc ugyan még fiatal, de már hosszú évek óta része a csapatnak, Hamilton pedig úgy csöppen bele az „olasz melóba”, hogy már mindent megnyert, amit lehetett, de mégis teljesen új környezetben kell majd érvényesülnie, ráadásul már pályafutása végefelé, egy rendkívül gyors versenyző mellett.

Ettől függetlenül Leclerc szerint jól kijönnek majd egymással, már csak azért is, mert az F1-en kívül is akadnak dolgok, amelyekről jókat tudnak beszélgetni. „Klassz lesz, nagyon jó a kapcsolatunk, és biztos vagyok abban, hogy ez így is fog maradni.”

Persze a helyzet mindig változhat, ha nagy a tét, de Leclerc saját elmondása szerint nagyon is örül annak, hogy Sebastian Vettel és Carlos Sainz után most egy újabb kiváló versenyző mellett bizonyíthat. „Mióta bekerültem a Forma–1-be, nagyon szerencsés vagyok. Ahelyett, hogy arra gondolnék, bárcsak egy második számú pilóta lenne a csapattársam, mindig is úgy voltam vele, hogy sokkal jobb, ha a legjobb ül melletted.”

„Nagyon-nagyon gyors csapattársaim voltak, akik jobb teljesítményre sarkalltak, és Lewistól még sokat is fogok tanulni.” Lehetséges azonban, hogy Hamiltonnak is lesz mit tanulnia tőle, hiszen az elmúlt három évben Leclerc látszólag jobban ráérzett a szívóhatású autókra, még ha neki is voltak, vannak gondjai a Ferrarival. Tanácsokat ettől függetlenül nem akar osztogatni.

„Lewis továbbra is hihetetlenül gyors. Ő továbbra is Lewis Hamilton, szóval nem gondolnám, hogy bármilyen tanácsra lenne tőlem szüksége!” – zárta a témát Leclerc, kinek jelenlegi csapattársa, Sainz arról beszélt, hajlandó lenne-e segíteni a monacóit a hátralévő futamokon, ha arra kérné őt a csapat.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Max Verstappenre újabb büntetés vár az F1-ben?
Következő cikk Daniel Ricciardo „titkos üzenetére” mutatott rá az F1-riporter

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország