Leclerc: Nagyon sokat tanultam Vetteltől

A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc elmondta, nagyon sokat tanult négyszeres világbajnok csapattársától, Sebastian Vetteltől, és úgy gondolja, hogy még rengeteget tanulhat a rutinos némettől.

Charles Leclerc, Ferrari, and Sebastian Vettel, Ferrari, talk after Qualifying

Charles Leclerc, Ferrari, and Sebastian Vettel, Ferrari, talk after Qualifying

Jerry Andre / Motorsport Images

Charles Leclerc első ferraris szezonja meglehetősen jól sikerült, hiszen több pole-t, több győzelmet és több pontot szerzett, mint négyszeres világbajnok csapattársa, Sebastian Vettel. Azonban a párosnak voltak nehezebb pillanatai is, mint például a Brazil Nagydíjon történt ütközés, amelynek következtében mindketten kiestek.

Leclerc az Autosport International Show színpadán arról beszélt, pozitív dolognak tartja, hogy Vettel a csapattársa, mivel sokat tanult a német versenyzőtől.

„Sokat tanultam Sebtől, nagyon sokat. Seb elképesztően profi, és nagyon mélyen bele szokott menni a részletekbe. Emellett pedig egy nagyon kedves személy.”

Még több F1 hír:

„Nagyon jól dolgozunk együtt. Nyilvánvalóan megvoltak a pillanataink a pályán, amelyből mindketten tanultunk, és remélhetőleg nem fog még egyszer olyasmi történni, mint ami Brazíliában történt.”

„De végül is azt gondolom, elég érettek vagyunk ahhoz, hogy együtt dolgozzunk az autón, és próbáljuk a jó irányba fejleszteni a kocsit.”

 

„Rengeteget tanultam tőle abból, hogy hogyan dolgozik a csapattal és a mérnökökkel, és még mindig sokat kell tanulnom tőle.”

„Ahogy említettem, mélyen a részletekbe megy, és olyan dolgokat is mond a mérnököknek, amit nem is gondoltam volna, hogy hasznos lehet nekik. Néha egy órán keresztül hallgatom, hogy mit mond egy edzés után, ugyanis rendkívül érdekes hallgatni.”

További híreink:

Bár a Ferrari nem tudott harcban lenni a címekért 2019-ben, Leclerc rövid távon is a VB-cím megszerzését tartja szem előtt.

„Azt gondolom, 2020 egy nagyon fontos év lesz, és idén a csapatok nyilvánvalóan rengeteget fognak költeni, hiszen 2021-ben érkezik a költségvetési sapka. Próbálok készen állni 2021-re, ugyanis úgy gondolom, az egy óriási év lesz.”

„És remélhetőleg megfelelően tudunk dolgozni a csapattal azon, hogy megépítsük a megfelelő autót, amellyel képesek lehetünk a világbajnoki cím megnyerésére.” – mondta a monacói versenyző.


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bereznayékra is számít az F1
Következő cikk Vettel és Leclerc 2020-as F1-es Ferrarija teljesítette a törésteszteket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország