Leclerc nagyon akarja a Verstappen elleni csatákat

A Ferrari monacói versenyzője őszintén reméli, hogy sok nagy csatája lesz még Max Verstappen ellen, aki a nagy riválisa lehet a következő években, talán egy nap csapattársaként is.

Charles Leclerc, Ferrari and Max Verstappen, Red Bull Racing in the Press Conference

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Charles Leclerc és Max Verstappen jól ismerik egymást, hiszen már a gokartos időszakban egymásnak feszültek. A monacói és a holland nem kötött életre szóló barátságot, és ez valószínűleg a folytatásban is így lesz, tekintve, hogy kezd egy igen éles csata kirajzolódni közöttük, ami később akár a bajnoki címért is mehet.

Még több F1 hír:

Leclerc és Verstappen első igazi F1-e csatája az Osztrák Nagydíjon volt, amit a holland nyert egy agresszívebb manőverrel. Az FIA ugyan vizsgálatot indított az eset miatt, végül az előzést jóváhagyta, így megmaradt a Red Bull győzelme, míg a Ferrarinak be kellett érnie egy második hellyel. Charles nem értett egyet a döntéssel, de gratulált a társának, és azt mondta, ha ezentúl ez a norma érvényesülhet az F1-ben, akkor hasonlóan fog tenni.

Sokat nem kellett várnunk a következő éles párbajra közöttük, mert már a Brit Nagydíjon összecsaphattak, ráadásul az elmúlt évek egyik legnagyobb csatáját hozták össze. Max és Charles egészen parádésan, profi módon vezetett. Noha végül Leclerc végzett előrébb, ezt a csatát is Verstappen nyerte a gyorsabb Red Bullal, csak jött Sebastian Vettel, aki hibázott, és hátulról kilökte a hollandot.

Vajon ez lesz a következő nagy rivalizálás a Forma-1-ben? „Nagyon remélem.” - válaszolt Leclerc a BBC-nek adott interjújában. „Volt néhány nagyon jó harcunk a gokartos időkben, ami nem mindig végződött jól, de szórakoztató volt. Jó idők voltak azok.” - folytatta a monacói, aki alig várja már, hogy még több csatája legyen a társa ellen.

„A karrierünk nagy részében közösen végeztük, így szórakoztató, hogy újra megtaláltuk egymást, ezúttal már itt a Forma-1-ben. Remélhetőleg hamarosan az első győzelmem is megszületik, amit majd sok másik követ. A cél most azonban az első győzelem, megpróbálván megragadni az alkalmat, ha az megvan. A jövőben pedig...

„Az álmom gyerekként is az volt, hogy világbajnok legyek. Most végre egy olyan csapatnál vagyok, ahol úgy gondolom, ez valósággá válhat, így tovább kell dolgoznunk, és remélhetőleg ez egy nap meg fog történni.”


68 esztendővel ezelőtt nyert először a Ferrari a Forma-1-ben, amivel egy hatalmas eredménysorozat indult útjára, mely még mindig nem ért véget. Az olaszok jelentik a múltat, a jelent és a jövőt is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Éles F1-es versenyhétvégén kaphat tesztlehetőséget a Honda japán versenyzője
Következő cikk Videón Sainz újabb brutális gokartos csapatása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország