Leclerc most már győzelemre váltaná pole-jait
A Ferrari Forma-1-es pilótája, Charles Leclerc remek formában van, az előző két versenyen kétszer is az első rajtkockába kvalifikálta magát, azonban jelezte, Brazíliában már a futam végén is az élen maradna.
Charles Leclerc két hét alatt kétszer állt a dobogóra és 21 pontot gyűjtött az austini sprintet is beleértve. Némi keserűség is vegyül azonban a monacói örömében, miután kétszer is a pole-ból rajtolhatott, de Max Verstappenhez és Lewis Hamiltonhoz nem tudott felnőni az SF-23, ráadásul vélhetően Lando Norris letaszította volna a dobogóról Mexikóban, ha nem a mezőny végéről indul.
A Ferrari versenytempója továbbra is megoldatlan probléma, legalábbis a Red Bullhoz és a Mercedeshez képest, utóbbi autója, a W14 rengeteget látszik fejlődni az új padlólemeznek hála. Brazíliában azonban Leclerc megtörné az átkot és oda állna a dobogón, ahova idén még nem sikerült:
„Fonros a harmadik pole egymás után, de a vasárnap az elsődleges, mert úgy tudom, akkor osztogatják a pontokat, szóval erre koncentrálunk. Pozitív teljesítményt akarunk nyújtani, amivel nyerhetünk. Inkább végeznék élen versenyen, mint hogy újabb pole-t gyűjtsek be, bár jelenleg nincs olyan autónk, amivel ezeket győzelemre lehetne váltani.”
„Nagyon nehéz lenne megjósolni, hogyan fog alakulni a hétvége, főleg, mivel sprintverseny is lesz, fontos lesz, hogy jól sikerüljön a szabadedzés és annyi információt gyűjtsünk, amennyit csak lehetséges.”
A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur mindeközben arról beszélt, hogy nagyon nehéz dolguk lesz, ha el akarják venni a Mercedestől a második helyet a bajnokságban.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.