Leclerc: Mindig próbálok váratlan dolgokat csinálni…

Charles Leclerc, a Ferrari pilótája ezúttal a BBC-nek adott interjút, amelyben arról is beszélt, elképesztő dolognak tartaná, ha legenda tudna lenni a Ferrari csapatával, és hogy mindig próbál váratlan dolgokat csinálni.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Zak Mauger / Motorsport Images

A Szahír Nagydíj jó összefoglalója Charles Leclerc eddigi ferraris karrierjének. A monacói a mennyországot és a poklot is megjárta, nagyszerű körrel lőtte magát a negyedik rajtkockába a szombati napon, holott addig csak szenvedett a csapat, majd vasárnap már az első kanyarokban eltalálta Perezt egy elszámolt manőverrel és kiesett.

A hercegség versenyzője a csapat sok rajongójának a szívébe lopta magát kompromisszummentes, de általában visszafogott stílusával, amelyet a BBC-nek adott hosszabb interjújában is megmutatott:

Még több F1 hír:

„Én, mint Ferrari-legenda? Az nagyszerű lenne. Szeretek kilógni a sorból. Mindig próbálok olyasmit csinálni, amire az emberek nem számítanak, szerintem ebben a sportban az is a legizgalmasabb, hogy mindig meg kell lepni a többieket, mert különben könnyű a dolguk.”

Szerinte a hozzáállása és a vezetési stílusa járul hozzá ahhoz, hogy nem szeret félmunkát végezni: „Néha a saját utamat járom, néha nem, de mindenből tanulok. Jó hallani, hogy egyesek szerint legenda lehetek, remélem, így is lesz, de nem nagyon akarok ezekre gondolni, inkább a munkámra összpontosítok.”

 

Szintén jellemző Leclerc-re, hogy vállalja a felelősséget hibáiért, még ha néha elég kemény is magával, mint a Török Nagydíj bukott dobogója után is: „Az első pár kör után azt hittem, annyi a versenyemnek. De a fejemet leszegtem, mentem tovább, a lehető legjobb munkát akartam csak végezni és ez működni látszott.”

„Az utolsó körbe úgy érkeztem, hogy dobogós is lehetek. Egy ilyen kis hiba is nagyon fontos pillanata lehet azonban egy versenyen és emiatt nagyon ideges voltam. A futam végén nagyon dühös voltam magamra, de gondolom ezt azóta már mindenki hallotta.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Schumacher és Glock egyetértenek arról, mi legyen Albon sorsa
Következő cikk „A Red Bull hülyét csinál magából, ha ezt így folytatják”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország