Forma-1 Brazil Nagydíj

Leclerc: mindig is nyíltan beszéltem a hibáimról

Charles Leclerc számára remekül kezdődött a 2022-es Forma-1-es szezon, de végül nem sok esélye volt elhappolni Max Verstappen elől a bajnoki címet. A monacói a Brazil Nagydíj előtt a hollandot dicsérte.

Charles Leclerc, Ferrari

A Ferrari pilótája a szezon első három futamából kettőt is megnyert, a tifozi pedig már lelki szemei előtt a következő vb-győztes maranellói pilótát látta benne Kimi Raikkönnen 2007-es bajnoki címét követően.

Az év folytatása már nem sikerült ennyire jól a csapat számára, a megbízhatósági problémák, a stratégiai hibák és a versenyzői baklövések miatt lassan elúsztak az istálló bajnoki címről szövögetett álmai.

Ezzel együtt Charles Leclerc nem elégedetlen az idei teljesítményével, bár azt ő is elismeri, hogy sok hibát vétettek, emiatt pedig nem volt igazán esélyük megszorongatni a Red Bullt.

„Természetesen mindig is nyíltan beszéltem a hibáimról. Idén ezekből két nagyobbat követtem el, ami sokba került. Másrészről viszont elégedett vagyok a szezonnal. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó szezon volt, főleg azok után, hogy a tavalyi szezon második felében sokat küszködtem“ - magyarázta Leclerc.

Még több F1 hír:

„Max és a Red Bull szinte hibátlanul teljesített ebben a szezonban, hihetetlen munkát végeztek és teljes mértékben megérdemlik a bajnoki címet. Mi nem teljesítettünk mindig elég jól ahhoz, hogy valódi kihívóik legyünk, s bár a teljesítmény valószínűleg megvolt, de túl sok hibát vétettünk, és sok volt a megbízhatósági, stratégiai hiba is“ - folytatta a monacói.

Leclerc-t arról is megkérdezték, hogyan éli meg, hogy az idei szezonban szerzett kilenc pole pozíció ellenére ennyire kevés futamgyőzelmet szerzett.

„Nyilvánvalóan nem a legkönnyebb megbirkózni ezzel. Másrészt, csak őszintének kell lenned magadhoz, és ki kell hoznod a maximumot abból, amid van. Jelenleg csak küszködünk a versenyeken, de legalábbis úgy tűnik, hogy a Red Bull minden héten tesz egy lépést előre, mi pedig nem találunk semmit, amitől jobbak lehetnénk“ - fogalmazott a Ferrari versenyzője.

 

Leclerc azt is elmondta Interlagosban, továbbra is fő céljának tartja megszerezni a bajnoki második helyet, amelytől nem sok választja el Sergio Perezzel szemben.

„Ha az utolsó két versenyhétvégén mindent tökéletesen csinálunk, elérhetjük. A fő prioritásom viszont az, hogy csapatként tovább tudjunk fejlődni és a következő szezonban harcba lehessünk Verstappennel és a Red Bull-lal a világbajnoki címért. A második hely jobb, mint a harmadik, de őszintén szólva annyira nem számít“ - ismerte el Leclerc.

Marko: mindössze két versenyző éri el Verstappen szintjét, de csak félig-meddig

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Drugovich: fantasztikus érzés volt először Forma-1-es autóba ülni
Következő cikk Hamilton szerint "szövetségest" veszít azzal, hogy Vettel visszavonul

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország