Leclerc mindent meg fog tenni, hogy a következő évek ne Verstappenről szóljanak

A Ferrari Forma-1-es pilótája, Charles Leclerc reméli, hogy Max Verstappen második világbajnoki címe nem azt jelenti, hogy a következő években csak a Red Bull rajongói örülhetnek majd.

Charles Leclerc, Ferrari, 3rd position, on the podium

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az elmúlt 12 évben a Formula-1-nek több korszaka volt: az első a Red Bullé volt, akik négy világbajnoki címet nyertek egymás után Sebastian Vettel révén. Aztán jött a Mercedes Lewis Hamilton hat és Nico Rosberg egy bajnokságával, most pedig a Red Bull éli másodvirágzását, 2021 óta két egyéni és egy konstruktőri címet szereztek, Max Verstappen vezérletével.

Ami különösen szembeötlő, az az, mennyire dominálta az idei sorozatot Verstappen, konkrétan 13. győzelmét szerezte idén, miután Austinban is nyert, ezzel egy olyan rekordot állított be, amit Michael Schumacher és Vettel közösen tartanak.

A két német 2004-ben és 2013-ban, akkori csapatuk fénykorában érte el ezt az eredményt. Sokakat aggaszthat, hogy a 25 éves pilóta és gárdája csak az elején jár az aratásnak, akit pedig különösen aggaszthat ez a dolog, az idei fő ellenfele, Charles Leclerc lehet.

A monacói és a Ferrari szeretnék a maranellói márkát végre bajnoki címhez segíteni, erre ugyanis 2007 óta nem volt példa és félő, hogy ha az energiaitalos csapat újra belelendül, megint nem sok lapot fognak osztani nekik. Leclerc azon van, hogy ezt megakadályozza.

Az Amerikai Nagydíj utáni sajtótájékoztatón kérdezték meg, hogy Verstappen rekordbeállítását figyelve nem fél-e attól, hogy egy sikersorozat elé néz a rivális: „Remélem nem. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ne így legyen és a csapat is azon dolgozik, hogy ne így legyen.”

„Számunkra egyértelmű, hol kell fejlődni, az időmérőkön jók vagyunk, de a versenyeken nem tudjuk kezelni a gumikat. Ezen dolgozunk, remélhetőleg már a következő szezon elején látszani fog az eredménye.”

„A szezont elnézve, nem csak a gumikezelés volt a probléma, stratégiai hibákat vétettünk, a kommunikációval voltak bajok, ez mind része annak, hogy nem mi vagyunk a csúcson. Az utolsó pár versenyen igyekszünk a legjobban felkészülni arra, hogy megütközhessünk Maxszal és a Red Bullal. Bízok benne, hogy meg tudjuk őket verni, mert keményen dolgozunk és biztos vagyok benne, hogy a jó irányba haladunk.”


Ricciardónak újabb rossz hétvégéje volt: Feladta volna ezt az évet?

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Amerikai Nagydíj akár a félmilliós nézőszámot is elérheti, mondja a COTA főnöke
Következő cikk Horner: mindig is hittünk abban, hogy visszaszerezzük a konstruktőri bajnoki címet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország