Leclerc: Nehéz elfogadni, hogy ez csak a 4. vagy a 6. helyhez elég...

Charles Leclerc talán nem is kezdte olyan rosszul ezt az idei szezont, hiszen a Ferrari egészen sokat lépett előre tavalyi önmagához képest, és mind az időmérőkön, mind pedig a futamokon megmutatták már, hogy bizony komolyan kell velük számolni a középmezőny elején.

Charles Leclerc, Ferrari in the Press Conference

Fotót készítette: FIA

A hazai versenyére készülő monacóit a Codesport szólaltatta meg egy hosszabb interjú keretében, és az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy érez-e frusztrációt amiatt, hogy az eddigi négy versenyen kétszer is negyedik tudott lenni.

„Frusztráció? Nem. Néha nehéz, amikor mindent jól csinálunk a mi oldalunkon, legyen szó a stratégiáról és a beállításokról, de az autóból hiányzik valamennyi teljesítmény, hogy elérhesd a legjobb pozíciókat.”

Még több F1 hír:

„Mindig egy kicsit nehéz elfogadni, hogy mindenki mindent belead, amit csak tud, de ez csak a negyedik vagy a hatodik helyre elég. Persze azért most lelkesítő is lehet, ha figyelembe vesszük, hogy milyen helyzetben vagyunk, de ha megnézzük a Scuderia Ferrari összképét, akkor nyilván nem itt szeretnénk harcolni.”

„Ez talán egy kicsit fura lehet, de én azt mondom magamnak, hogy ez is része az istálló újjáépítésének. Sikerült fejlődést elérnünk. Próbálom objektíven szemlélni, hogy valóban a megfelelő irányba haladunk-e. Szerintem most ez a helyzet. Most ez a legfontosabb, és remélem, hogy hamarosan a győzelmekért mehetünk majd.”

Mit is jelent nála az a hamarosan? A Ferrarinak tényleg mélyről kell visszakapaszkodnia, és idénre nem is tűztek ki futamgyőzelmeket maguk elé, inkább csak a dobogóra akartak visszatérni. Egyelőre még ez sem jött nekik össze, de azért már nincsenek tőle olyan messze. Azt viszont Leclerc is tudja, hogy még nem értek célt.

 

„Inkább 2022-re gondolok. Remek lehetőséget biztosít majd, az autók teljesen megváltoznak. Ez ad esélyt a Ferrarinak, hogy valami nagyszerűt érjen el, főleg úgy, hogy az új masinák négy-öt évig maradni fognak, azt hiszem.”

„Nem emlékszem pontosan, nem vagyok valami jó a technikai szabályokban! Az viszont fontos, hogy jó rajtot vegyünk majd az új autóval.” Az idei SF21-es tehát egy jobb autó, mint az elődje, de mivel a jövő év már igen közel van F1-es szemmel, így lassan itt az ideje, hogy lezárják 2021-et.

„Idén már nem igazán lesznek nagy csomagok az autón, mivel 2022 az elsődleges szempont. Nem is várok csodákat 2021-től. Próbálunk minden kihozni abból, amink most van, de már nem lesznek komoly változtatások. Kivéve persze a szokásos dolgokat, mint hogy a különböző helyszínekre más leszorítóerős csomaggal megyünk” – zárta gondolatát Leclerc.

Ilyen idő várható a hétvégi Monacói Nagydíjon

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alpine: Ocon „jelentőset fejlődött versenyzőként” 2021-ben
Következő cikk Mazepin: Biztos vagyok benne, hogy változni fog az emberek véleménye, ha jobb eredményeket érek el

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország