Leclerc: Már az első körök után tudtam, hogy baj van a Ferrarival
Charles Leclerc rögtön a Ferrari idei autójának bemutatókörei során tudta, hogy valami nem stimmel a konstrukcióval. A monacói elsősorban az autó egyensúlyának problémáira érzett rá.
Meglehetősen emlékezetes autóbemutatót tartott 2023-ban a Ferrari, hiszen rögtön pályára gurultak az idei konstrukcióval, kihasználva a szabályok engedte kiskaput. Miután a pilóták kiszálltak az autóból, biztató nyilatkozatokat tettek a potenciált illetően.
Mint ismert, a Ferrari végül pocsék szezonkezdésen van túl, hiszen Bahreinben Leclerc a 3. helyről volt kénytelen feladni a futamot az autó meghibásodása miatt, később pedig a teljesítmény hagyta cserben a monacói pilótát.
Persze, az előszezoni tesztek előtt, pusztán az autóval kapcsolatos érzésekre támaszkodva nem igazán lehet a teljes képet értékelni, hiszen akkor még nem lehet tudni, hogy milyen ütemben fejlődtek a riválisok, ám Leclerc azonnal tudta, hogy baj van, erről beszélt a Corriere della Serának.
„Az első tesztkörök alatt furcsa érzés volt vezetni az autót. Valami egyáltalán nem stimmelt a konstrukció egyensúlyával. Csak később jöttem rá, hogy a teljesítmény is hagyott némi kívánnivalót maga után.”
Tény és való, hogy a Ferrari a szezon első felében mindössze három dobogós helyezést ért el, a konstruktőri bajnokságban pedig csupán a 4. helyen állnak, de még versenyben vannak az Aston Martinnal a dobogóért.
Eközben David Schumacher Verstappen titkára próbált meg választ adni, pontosabban arra, hogy miért nem tudja senki sem felvenni a versenyt a hollanddal egy csapaton belül…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.