Leclerc felszabadultan kiabált a sisak alatt a brazil időmérőn

Charles Leclerc – hasonlóan csapattársához – nagyszerű teljesítményt produkált a brazil időmérőn, hiszen közvetlenül Marcus Ericsson mögött végzett a nyolcadik helyen. A monacói számára izgalmasan alakult a második felvonás.

Charles Leclerc, Sauber C37 in Parc Ferme

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Leclerc kockásra fékezte a gumit a Q2-ben, amikor az első menetét abszolválta, ezzel a továbbjutás volt a tét az újonc számára. A Sauber versenyzője nem sok reményt fűzött a dologhoz, de kint maradt a felvonás végén, holott a csapat behívta volna, és sikeresen abszolválta a küldetést.

„A gumik használtak voltak, elfékeztem őket, a pálya bizonyos pontjain esett”- mondta Leclerc, akinek sikerült javítania, miközben mindenki más rosszabb köröket futott a korábbiakhoz képest. „Őszintén: nem számítottam rá, hogy javítani tudok. Miután sikerült, úgy kiabáltam a sisak alatt a megkönnyebbüléstől, mint még soha azelőtt.”

„Úgy vélem, nemcsak nekem volt nagy meglepetés mindez, hanem a csapatnak is, és vélhetően minden tévénézőnek. Senki sem számított rá; egyszerűen csak ki akartam menni, még egyszer nekifutni, nem akartam feladni. Habár azt gondoltam, nem volt reális, egyszerűen csak meg akartam próbálni.”

Még több F1 hír:

A Q3-ban nem sikerült a bravúr az új szuperlágyakkal, így az a kör maradt a mérvadó, amit elsőre ért el használtakon – de még ez is jobb volt, mint Grosjeané, aki új köpenyekkel teljesítette a körét.

„Hibáztam az utolsó kanyarban. Ezért sem akarok spekulálni arra vonatkozóan, mennyivel lehettem volna gyorsabb. Marcus egyszerűen szuper munkát végzett. Nem vagyok frusztrált, amiért legyőzött”- foglalta össze. „Micsoda lenyűgöző nap! Az élmenők mögött a legjobbak vagyunk, mindkét kocsi erős eredményt ért el, ami hihetetlen eredmény, és mindenki büszke lehet rá a csapatban. Nagyon örültem a Q2 végén futott körnek, annak már kevésbé, amit a Q3-ban értem el. Marcus hihetetlen munkát végzett ma, gratulálok neki.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megint Hamilton nevethetett a végén: galéria a 82. F1-es rajtelsőségéről
Következő cikk Sainz: Ha nem csinálunk hülyeséget, meglesz a konstruktőri negyedik hely

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország