Leclerc maga mögött akarja hagyni az ütközést, de még nem beszélt Vettellel

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nagyon csalódott, és úgy érzi, hagyott helyet Sebastian Vettelnek, akit lehetséges, hogy ismét hibázott, ami mindkét autó kiesésébe kerülta Brazil Nagydíjon.

Damaged car of Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Damaged car of Sebastian Vettel, Ferrari SF90

Mark Sutton / Motorsport Images

Drámai véget ért az idei Brazil Nagydíj, amit soha nem fogunk elfeledni. A Ferrari is főszerelő volt, mivel Charles Leclerc és Sebastian Vettel összeütközött egymással. Az első felvételek kapcsán úgy tűnt, hogy a német hibázhatott, de ez semmin sem változtat, mert nullázott a csapat, és Mattia Binotto arca mindent elmondott.

Még több F1 hír:

„Az én oldalamat tekintve azt mondhatom, hogy már előzésben voltam az 1-es kanyarban, amit élveztem is. Ezt követően a 3-as kanyarnál közel kellett lennem, mert tudtam, hogy Seb újra meg fogja próbálni, és így is tett.” - kezdte Leclerc többek között a Sky Sports F1 stábja előtt Bratzíliában a futam után.

„Nem volt sok hely, de hagytam neki teret, aztán az egyenes vége felé kissé nyomni kezdett. Nagyon közel voltunk egymáshoz. Minden rendkívül gyorsan történt, és amint belépett, megérintettük egymást. Ebből pedig defektem lett. Egyelőre nem beszéltem vele, de Mattiával már igen. Még nem láttam Seb-t, de biztos vagyok benne, hogy elég érettek vagyunk ahhoz, hogy ezt hátrahagyjuk, mert mindketten csalódottak vagyunk a csapat, és a végeredmény miatt.”

„Egyik autónk sem ért célba, és ezt most magunk mögött fogjuk hagyni, valamint folytatjuk a munkát.” - mondta igen profin Leclerc, bár lehetséges, hogy a személyes beszélgetés során több is el fog hangozni ennél.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Vettel és Leclerc ütközése: ki volt a hibás?
Következő cikk Ricciardo ütközött, büntették, hetedik lett!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország