Leclerc: ma nem érdemeltem volna meg a pole-t
A Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc ezúttal nem tudta újabb első hellyel gazdagítani idei impozáns gyűjteményét, de ismét önkritikusan fogalmazott, mert tudta, hogy belehibázott, amikor igazán számított, így a harmadik helynek is örült.

Leclerc idén eddig hat rajtelsőséggel büszkélkedhet, ami miatt ő számított a silverstone-i kvalifikáció egyik esélyesének. A három etap során ennek megfelelően végig ott volt az elejében, oda-vissza előzgették egymást Max Verstappennel, de a végén nem jött ki számára a lépés.
Az utolsó gyorskörében ráadásul egy komolyabbat is hibázott, ezért tudta, hogy most nem őt fogják a leghangosabban ünnepelni, de a futamgyőzelemről ennek ellenére sem tett le, hiszen a versenyen még bármi megtörténhet.
„Megforogtam az utolsó körben, pedig tudtam, hogy az az utolsó lehetőségem arra, hogy mindent összerakjak, de nem sikerült. Nem érdemeltem ma meg a pole-t, de a harmadik hely így sem rossz a futamra nézve.”
„Ha sikerül mindent összeraknunk, akkor vissza tudunk kapaszkodni. A tempónk is megvan hozzá szerintem. Amennyiben tiszta futamunk lesz, akkor jól szerepelhetünk. Fontos lesz az erős rajt, majd pedig a gumikezelés.”
„A stratégia lehet egy vagy két kiállás is, ezért érdekes lesz látni, ki melyiket választja végül. Csak reménykedem, hogy holnap az én napom lesz” – mondta Leclerc a kvalifikáció után, ahol életében először márkatársa, Carlos Sainz volt a legjobb.
A Ferrari összességében azért jó helyzetből várhatja a versenyt, de nem biztos, hogy övék a legjobb hosszú etapos tempó, ha ki lehet indulni a pénteki eredményekből. A legkedvezőbb helyzetben viszont így is ők lesznek a rajtrácson, így ez egy jó esély lehet a vörösknek, hogy faragjanak lemaradásukból.
A Forma-1 2030-ra szeretne teljesen karbonsemlegessé válni
Sainz nem hitte, hogy első lehet
Verstappen: a sárga zászló némileg hátráltatott, de nem rossz ez a második hely
Russell: Szeretném minél gyorsabban megelőzni Landót és Fernandót
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.