Leclerc lemondott a szélárnyékról a Q3-ban

Charles Leclerc arra kérte a Ferrari csapatát, hogy ne várjanak a "tökéletes szélárnyékra", hanem engedjék a pályára "amint készen áll az autó", a kör előtt, amely végü a pole pozíciót jelentette számára.

Pole winner Charles Leclerc, Ferrari, sits between Sebastian Vettel, Ferrari and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Pole winner Charles Leclerc, Ferrari, sits between Sebastian Vettel, Ferrari and Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Simon Galloway / Motorsport Images

Charles Leclercnek már az első köre után is kényelmes előnye volt a Belga Nagydíj időmérő edzésének utolsó szakaszában, és végül második kísérlete után 0,7 másodperccel tudott Ferraris csapattársa, Sebastian Vettel elé kerülni, akinek azonban csatáznia kellett az első sorba kerülésért. Miután idei harmadik első rajtkockáját megszerezte, Leclerc elmondta, hogy a javulás az első menet utáni taktikaváltásnak volt köszönhető:

„Az első Q3-as körömben eléggé ráfeszültem a tökéletes szélárnyékra. De ott úgy éreztem a gyorskör első kanyarjánál, hogy a gumik nem tökéletesek, és elég sok időt vesztettem. A második menetre már direkt kértem, hogy azonnal küldjenek ki, ha a kocsi készen van, hogy egyedül lehessek, és szélárnyék nélkül végezhessem a dolgomat. Szerintem, nálam legalábbis, sokkal fontosabb volt, hogy a megfelelő ablakban legyenek a gumik, mint az, hogy szélárnyékban tudjak gyorskört futni.”

Még több F1 hír:

Vele ellentétben Vettelnek muszáj volt javítania második körén, hogy átugorhassa a második helyen lévő Lewis Hamiltont. Ő nem követte Leclerc példáját, így egy kisebb bolyba keveredett, akik a kör végén feltartották egymást, és ez időbe került neki:

„Fontosabb lett volna nekem is, hogy eléggé bemelegítsem a gumikat. Mindkét körömön túl közel kerültem az előttem lévőkhöz, emiatt egyiket sem tudtam megfelelő hőmérsékletű abroncsokkal kezdeni. Mindenképpen rosszul jöttem volna ki belőle. Az egyenesekben gyors voltam, de a közelség miatt a második szektorban rengeteget vesztettem.”

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotó készítője: Andy Hone / LAT Images

Hamiltonnak egy ugyanilyen helyzetben be kellett satulnia, de így is majdnem belement hátulról a csapattársába, Valtteri Bottasba, aki éppen lassítani próbált felvezető körén, és a finnek is épp hogy sikerült elkerülnie egy másik autót.

„A tökéletes az lett volna, ha van szélárnyék, és jó állapotban vannak a gumik. A Q3-ban azonban nem így volt, mindenki feltorlódott a lassú részen, Azt hiszem, Nico (Hülkenberg), Valtteri, és én akadtunk majdnem össze. A következő menetben megint az utolsó kanyarban talált mindenki egymásra. A második menetben kicsit több esélyem volt, de elég necces helyzet volt. Nem hiszem, hogy mindenkinek ideális volt a szituáció.”


Egy igazán őrült verseny, miközben két versenyző tartózkodik a motoron, akik hatalmas sebességgel száguldanak. Látványos felvételek Assenből.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton és Vettel a forgalom témájában nagyon egyetért
Következő cikk A Ferrari végre nyugodtan vacsorázhat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország