Leclerc legalább az egyik ziccert belőné a Ferrarival Spában, vagy Monzában

Charles Leclerc szerint a Belga és az Olasz Nagydíj nagy lehetőséget jelenthet számukra, de a Mercedes új motorral indul, ami gondot okozhat, több szempontból is, bár a bajnokság már talán így is eldőlt.

Charles Leclerc, Ferrari, walks the track with colleagues, including Jock Clear, Race Engineer, Ferrari.

Sam Bloxham / Motorsport Images

Erről pedig már Sebastian Vettel is beszélt, és a négyszeres világbajnok nem teljesen érti, hogy a Mercedes miért ilyen hamar veti be az új motorját. Ez lehet amiatt is, hogy a hírek erőteljesen arról szóltak, hogy az olaszok biztosan bevetik a továbbfejlesztett aggregátjukat, ami 20-25 lóerővel adhat le többet. Végül nem így lett, legalábbis egyelőre nagyon úgy tűnik.

Még több F1 hír:

„Bizonyára most két olyan versenypálya következik, amiknek jobban kellene feküdnie számunkra, mint pár korábbi helyszín. Két jó lehetőségünk van arra, hogy ezt a potenciált bizonyítsuk, de majd látnunk kell, hogy mi történik, mivel Magyarországon egyáltalán nem volt könnyű: ne felejtsük el, 1 percre voltunk a Mercedestől és a Red Bulltól. Nem hiszem, hogy ez csak a pálya típusától függ, de dolgoznunk kell rajta, és reméljük, hogy ki tudjuk használni a lehetőséget ezen a két pályán, vagy legalább az egyiken.” - nyilatkozta Leclerc a Belga Nagydíj csütörtöki médianapján.

„Nem gondoltam arra sem, milyen lenne Monzában nyerni. Nem képzeltem el. Az egyetlen dolog, ami eszembe jutott, az a támogatás, amit tavaly éreztem Monzában, amikor az Alfa Romeóval versenyeztem. Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy mi vár rám Monzában ebben az évben a Ferrarival. Ez minden bizonnyal nagyon különleges lesz, és remélem, hogy kiváló eredményt érhetünk el a rajongók számára.”

„Összességében örülök annak, ahogyan a 2019-es szezon első fele alakult, bár vannak olyan dolgok, amik nem tetszettek, és azt hiszem, többször kiemeltem őket, a hibákat. Ez azonban arról szól, hogy min kell dolgoznom. Hogy őszinte legyek, ebben a nyári szünetben megpróbáltam elszakadni ettől, valami másra próbáltam gondolni, hogy itt a lehető legnagyobb koncentrációval bírjak, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el.”

Leclerc röviden kitért a Liberty Media és az FIA által bemutatott 2021-es szélcsatornás F1-es modellre is: „Szeretem ezt a megjelentést, nagyon szép és agresszívnek néz ki.”


A Motorsport.com egy nagyon látványos 3D-s animációt készített a Forma-1 elképzelt 2021-es autójáról, felhasználván benne az eredeti terveket is. Egy igazi technikai csemege a rajongóknak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel azért imádkozik, hogy a Mercedes új motorja ne legyen túl erős
Következő cikk Ma 72 éve született Niki Lauda nagy riválisa, James Hunt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország