Leclerc: Korábban nem kedveltem Verstappent

A Ferrari-pilóta Charles Leclerc elismerte, fiatalabb korában nem kedvelte a Red Bull-os Max Verstappent, azonban ma már vele és a bajnoki riválisával, Lewis Hamiltonnal is jól kijön.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Kétségtelen, hogy az idei világbajnoki cím Max Verstappen és Lewis Hamilton között fog eldőlni, akiket az Olasz Nagydíj előtt mindössze 3 pont választ el egymástól. A különböző sajtóorgánumok gyakran kérdeznek meg más pilótákat is a Verstappen-Hamilton harcról, ezúttal Charles Leclerc-t is megkérdezték erről.

A monacói versenyző pedig elmondta, egyik versenyzővel sincs gondja, azonban korábban nem kedvelte a holland pilótát, aki korban is közel áll hozzá.

Még több F1 hír:

„Őszintén mondom, nem vagyok allergiás sem Hamiltonra, sem Verstappenre. Mindkettejükkel jól kijövök. Amikor fiatalabb voltam, nem kedveltem Verstappent, egymás ellen harcoltunk a gokartozás és a formulaautózás világában is, miközben Lewis már rég az F1-ben versenyzett.”

„Most viszont a szememben már mindketten csak olyan pilóták, akiket szeretnék megelőzni a pályán” – tette hozzá Leclerc az olasz Corrierének adott interjújában.

Charles Leclerc a monzai F1-es forduló előtt az egyéni pontverseny 6. pozícióban áll 92 ponttal a neve mellett, ezzel 2,5 egységgel előzi meg Carlos Sainzot. A Ferrarinak sikerült előrelépnie az idei szezonra: míg tavaly a konstruktőri 6. helyen végeztek, addig idén a 3. pozícióban állnak 12 ponttal megelőzve a McLarent.

Rosberg: Hamilton csak veszíthet Russell érkezésével…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen időjárás várható a hétvégi Olasz Nagydíjon
Következő cikk Amikor Hamilton az utolsó körben dobta el az autót Monzában (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország